Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fodor Gábor lett az SZDSZ elnöke
MTI
2008. június 08., vasárnap 07:55

Fodor Gábort választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Budaörsön. Fodor Gábor 346, Kóka János 344 szavazatot kapott - jelentették be. Összesen 694-en vették fel a szavazólapot, és 693-an adták le, 690 érvényes, három érvénytelen szavazat volt. Az SZDSZ új elnöke azt mondta, a feladat, amit kapott rendkívül felemelő és egyben rendkívül nehéz. Kijelentette: kemény munkával sikereket fognak elérni. Fodor köszönetet mondott azoknak, akik rá szavaztak, és azoknak is, akik nem. Azok, akik Kóka János táborához tartoztak, mindig emlékeztettek arra, hogy egyikünk sem tökéletes - közölte. "Mindig oda kell figyelnünk a másik véleményére. Soha nem lehet kizárólagos vélemény egy pártban, hanem mindig demokratikus vitát kell folytatni" - mondta. Hozzátette: olyan szereppel tüntették ki most a küldöttek, amelyet előtte Kis János, Tölgyessy Péter, Pető Iván, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Demszky Gábor és Kóka János töltött be.  Az új elnök felhívta a színpadra Kóka János leköszönő pártelnököt és megköszönte neki az elmúlt egy évet, hogy töretlen hittel, lendülettel képviselte a szabad demokrata értékeket.

Eddigi hozzászólások:
 jani - 2010-10-19 13:18:19
  seggfej köcsög fodor bűnöző!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier