Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fogarassy Mariann focistát választott
Cool Tv Sajtóklub
2009. július 02., csütörtök 06:10
Fogarassy Mariann az utóbbi időben rengeteg címlapon szerepelt, hiszen hírbe hozták az AC Milan sztárjátékosával, David Beckhmam-mel. A pletykát a modell azóta számtalanszor cáfolta, és a másik fél sem hagyta szó nélkül az álhírt, perrel tette helyre a dolgokat.

Mariann az I Love Balaton műsorában még egyszer, utoljára elmondta, nem volt közöttük semmi, és a továbbiakban nem szeretne erről többet hallani.

- Én már nagyon unom. Nem szeretnék erről többet nyilatkozni, mert tisztázódott minden. Én nem fogok perelni, nem érdekel az a pénz sem, amit Beckham nyert az üggyel. Csak azt remélem, hogy jótékony célokra költi majd.

Azt azonban nem tagadta Mariann, hogy kedveli a sportolókat, és ez alól a focisták sem képeznek kivételt, így a műsorba meghívták a Siófok FC kiválóságait, hogy vendégünk a kedvére csemegézhessen közülük.

A szépség elárulta, volt már élsportolóval kapcsolata és nem tagadja, jó emlékek kötik hozzá:

- A sportemberek rendkívül jó testtel rendelkeznek és a teljesítményük sem mindennapi. Jól bírják a strapát!

Kifejezett ideálja azonban nincs, így a négy focista egyenlő eséllyel szálhatott harcba Mariann kegyeiért, a kétfordulós küzdelem pedig hamar véget ért: Mariann nem váratott sokáig a választással.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier