|
Frei Tamás külföldre vinné kalandshowját
Tabu Tv
2009. április 25., szombat 16:19
A napokban Frei Tamást csíptük el, aki a Tabu Tv-nek elmesélte, hogy a pár hónapja kisebb-nagyobb sikerrel futó "A sztárok a fejükre estek" c. produkcióját külföldön szeretné eladni, és ezzel kapcsolatban már előrehaladott tárgyalások vannak folyamatban Holland partnereivel. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi a helyzet a szentendrei kávéház-botránnyal kapcsolatban, ugyanis korábban arról szólt a fáma, hogy Schobert Norbival hadakozik.
Még tavaly Kirsten van Nieuwenhuijzen elmondta, hogy Frei Tamással az elmúlt egy év közös munkájának eredményeként a A sztárok a fejükre estek nemzetközi sikerformátum lehet, hiszen Norvégiában, Németországban és Lengyelországban is érdeklődnek a műsor iránt, így igen komoly esélye van annak, hogy egy magyar ötlet nemzetközi sikerformátummá válik. Úgy tűnik akkor nem beszéltek a levegőbe, hiszen a napokban Frei a Tabu Tv riporterének beszámolt arról hogy sok az érdeklődő a műsor formátum iránt.
"Most Cannes-ban bemutatták a formátumot, tehát a különböző országokkal folytatnak a Holland terjesztők tárgyalásokat. Remélem hogy néhány hónapon belül kiderül, hogy néhány másik ország is megvalósítja-e. Remélem úgy válogatnak szereplőket, és úgy válogatnak a helyszínekből és a lehetőségekből, hogy sikerül izgalmasabbá tenni a műsort" - meséli Frei Tamás a Tabu Tv riporterének.
Mint ahogyan ismeretes, jó magyar celeb szokásként Frei Tamás is céget alapított magának saját nevével, Ő a kávéiparba vetette bele magát. Kávéházaiban vendégei - Magyarországon egyedülálló módon - kézzel szedett, szemenként válogatott és frissen pörkölt ültetvénykávé ritkaságokat kóstolhatnak meg - több, mint 40 féle recept alapján elkészítve. Nemsokára 4 új kávéházat is nyit majd, és külföldre is nyit a szolgáltatással.
A Tabu Tv videós anyagát itt nézheted meg a hírről!
Nemrég bulvár botrány keveredett abból, hogy ezúttal az üzleti életben csapott össze a világutazó Frei Tamás, és a fitneszguru Schobert Norbi. A jelek szerint Frei kávéháza megy jobban Szentendrén, míg nála tömött sorok állnak, Norbi boltja üresen kong.
"Írta a bulvársajtó hogy nálunk többen vannak, mint Norbi kávézójában. Nem versengek Schobert Norbival e tekintetben, mert ilyen alapon van még húsz kávézó Szentendrén, de hát persze ez így pikáns, hogy ismert emberek nevéhez köthető kávézókban melyekben vannak sokan, és melyekben kevesen" - mondta el a Tabu Tv riporterének Frei.
A műsorvezető, cégtulajdonos Frei Tamás ennek ellenére hozzátette hogy Ő még nem fordult meg Norbi kávézójában, de elmondta hogy az Ő kávézóhálózata speciálisabb mint Norbié.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |