Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Freire Szilvi szingli lett
Cool Tv Sajtóklub
2009. május 29., péntek 08:10
Freire Szilvia, a tavalyi szépségkirálynő választás győztese, a Cool délutáni műsorában a szerelmi életében bekövetkezett változásokról mesélt őszintén Horváth Évának.

Szilvitől megtudtuk, öt év után szakított egykori párjával, akit egészen fiatalon, mindössze tizenkilenc évesen ismerkedtek meg:

- Nagyon fiatalok voltunk akkor. Azóta sok minden megváltozott. Más utakon járunk, sajnos teljesen elhidegültünk egymástól. Vége kellett, hogy legyen!

Szilvi elárulta, közösen döntöttek úgy, hogy véget vetnek a kapcsolatnak, de a jó viszony továbbra is megmaradt közöttük, harag nélkül váltak el. Természetesen a szép évek mindkettejükben élénken élnek, ráadásul Miss World Hungary 2008 úgy érzi, egykori kedvesét jobban megviselte a szakítás.

Szilvi azonban nem gondol a múltra, most minden idejét a barátaival és bulizással tölti:

- Nagyokat szórakozunk, új emberekkel ismerkedek és próbálom magam jól érezni!

A vásárlás is fontos szerepet játszik most az életében, folyamatosan járja az üzleteket új ruhákat és bútorokat kutatva, ami pedig egy esetleges új kapcsolatot illet, egyelőre nem szeretné újra lekötni magát, élvezi az egyedüllétet, komoly szerelemre pedig egyelőre nem vágyik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier