Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Galsai közéleti politikai terrorcselekmény áldozata
2008. november 19., szerda 07:48
Galsai Dániel véleménye szerint közéleti politikai terrorcselekmény volt, az, amit Albert Györgyi barátai elkövettek szerelmük ellen. A publicista szerint egy halott és egy félhalott a végeredménye az ellenük irányuló "hadjáratnak".
Megtörten, rossz idegállapotban jelent meg tegnapi könyvbemutatóján Galsai Dániel. Albert Györgyi utolsó szerelme kezdetben még nevetett, majd kifakadt a Napiász Online-nak.
- Elvesztettem életem legnagyobb szerelmét. A példányszám és a címlap vitte a sírba Györgyit. Álljatok meg emberek! Gondoljátok meg, hogy mit csináltok, hogy milyen fegyver van a kezetekben. A félreírt címekkel embert lehet ölni – mondta Galsai Dániel, aki nem csak a sajtót, hanem Albert Györgyi barátait is hibáztatja a riporternő haláláért.

- Ez egy olyan közéleti politikai terrorcselekmény volt, amitől én az első perctől féltem. Kíváncsi voltam, hogy a magyar társadalmi élet hogyan fogadja, hogy két ellentétes politikai nézeteket valló újságíró egymásba szeretett. Sajnos Magyarországon ez sztori. A mi szerelmünk ezt nem bírta ki. Ezek az emberek minden nap elmondták Györgyinek, hogy hogyan lehet egy jobb oldali újságíróval együtt élni. Szerelmi félálomban mindig elmesélte, hogy ki mit mondott, miért nem lehetséges ez a szerelem. Megtették a fiúk, lányok, gratulálok! Van egy halott meg egy félhalott.
Galsai Dániel úgy érzi tönkre tették gyászát, és szánalmasnak találja, hogy hazugságvizsgáló géppel kell bizonyítania szavait.  A publicista, egy Albert Györgyiről elnevezett alapítvány létrehozásával próbálja bebizonyítani, hogy nem nyereségvágyból írta meg könyvét. A kérdés csak az, hogy hány százalék meg az alapítványnak, hiszen nem a teljes összeget ajánlották fel, hanem annak csak egy részét.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier