|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ganxsta: Az SMS-ezők pattanásos, tűkarú emberek!
velvet.hu 2009. november 25., szerda 12:33
Bár Ganxsta Zolee csak decemberig vezeti a Neo FM Kamikaze című reggeli műsorát, a Sláger Rádió hívői nehezen tolerálják, hogy Ganxsta azon a frekvencián nyomul, ahol korábban nagy kedvencük, a Boros-Bochkor páros, ezért rendszerint anyázó SMS-ek segítségével próbálnak beletiporni a frontember lelkébe. Ez persze nem olyan könnyű, mert a 43 éves zenésznek vízilóbőre van, és egyébként is, Bochkor Gábor áldását adta rá, hogy a Neo FM-nél próbálja ki magát.
Az olvasók és rádióhallgatók nagy egyetértésben küldték el melegebb éghajlatra Ganxsta Zoleet – becsületes nevén Zana Zoltánt –, miután megtudták, hogy Lovász Lászlóval közösen vezetik majd a Sláger helyét elfoglaló Neo FM Kamikaze című reggeli műsorát. A felháborodás okaként Ganxsta szimpátiakoncertre küldött videóját nevezték meg, amiben a zenész támogatásáról biztosította a Sláger Rádió egészét, de főleg a Boros-Bockor párost. Ezek után mégis van képe a Neo FM-en műsort vezetni. „Hülyeség, hogy leárulóznak és anyáznak, ugyanis nekem nagyon jó barátom Bochkor Gabi. Annyira közeli barátok vagyunk, hogy hamarosan ismét jön velünk zenélni , beáll a Kartelbe, hogy az emberek lássák, nem szakadt meg köztünk a barátság, hanem erősebb lett. Miután megkaptam az ajánlatot, ő volt az első, akit felhívtam, hogy mit szól hozzá. Azt mondta: 'Zolikám, ne hülyéskedj, azonnal csináld!'” – nyilatkozta a Velvetnek Ganxsta, aki még mindig azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy Bochkorék megegyeznek a Neo FM-mel, hiszen a Kamikaze december harmincadikával megszűnik. Ganxsta arról is beszámolt, hiába jönnek megállás nélkül a gyalázkodó SMS-ek, ezzel nem lehet felidegesíteni, mert vízilóbőrrel rendelkezik. „Ezek a gyalázkodós SMS-írók ugyanolyanok, mint a neten kommentelők. Pattanásos, tűkarú, beesett arcú emberek. Ők csak ezt tudják. Ha ki kellene menni az utcára pofozkodni, az már nem menne.” A zenésztől megtudtuk, a Neo FM mindössze két nappal a sugárzás előtt kereste meg, vállalná-e a műsorvezetést, ám akkor még arról volt szó, hogy Harsányi Leventével osztják majd az észt. Harsányival vezették volna a Kamikazét „Az első verzió az volt – amikor még arról volt, szó, hogy Bochkorék találnak egy másik frekvenciát, és emiatt egy végleges műsorra lesz szükség a Neo FM-nél –, hogy végleges műsorvezetés lesz, ezért velem és Harsányi Levivel tárgyaltak. Miután a Rádió1 hallani sem akart arról, hogy Levit elengedjék, lezártuk a dolgot. Négy óra múlva jött egy telefon, hogy vállalnám-e ideiglenesen, december harmincadikáig Hajóssal. Hirtelen hoztam egy nagy döntést, és elvállaltam. Két óra múlva jött a telefon, hogy mégsem Hajós lesz, hanem Lovász. Mit tudtam erre szólni? Semmit.” Bár Ganxsta mindössze két-három alkalommal találkozott a radiocafé korábbi műsorvezetőjével, Lovász Lászlóval, kevesebb mint egy hét alatt sikerült összerázódniuk a munkahelyen – vallja a zenész. „Hétfőn nagyon megtaláltuk az összhangot, első alkalommal elszabadult a pokol. Jó lesz ez addig, amíg tart ez az egész” – jegyezte meg a zenész, utalva a december végi műsorzárásra. A 43 éves rapper még nem tudja, lesz-e helye a Neo FM-nél, miután megszűnik a Kamikaze, de persze minden lehetőséget megfontol. Úgy véli, a reggeli műsorról úgyis le kell mondania, mert gyanúja szerint azt megkapja a Boros-Bochkor páros. Nem mintha ez baj lenne, mert a felkelés nem az erőssége. „Szeretek rádiózni, nagyon tetszik a műfaj, de ez a reggeli rádiózás elég kemény az én életmódom mellett, hiszen az éjszakázást nem nagyon tudom feladni, az a lételemem” – mondta Ganxsta, aki korábban a Budapest Rádiónál igyekezett elsajátítani a rádiózás alapjait. Zana erejét egyébként nemcsak a fellépések szívják ki: a reggeli műsor mellett a Sportklubon kommentátorkodik, a héten Hal a tortán stábjával is forgat, és a zenekarával próbál. Ja, és Majkával is vezet egy pókerműsort. A sokféle megjelenés változatos bevételekkel látja el a Zana-családot, amire most nagy szükségük van, lévén a zenész hatalmas hitelt vett fel, hogy kifizesse a házát. Mint mondja, amellett, hogy szeret rádiózni, fontos volt, milyen összeget kínál neki a Neo FM, de ezzel nem volt gond. „Nagyon jól jön most ez a pluszpénz, de azt ki kell emelnem, hogy főleg olyan műsorokat vállalok el, amiben azért jól érzem magam. Erről ez elmondható, remekül szórakozom, az pedig még jobban szórakoztat, hogy vannak, akiket bosszantok.” A sokféle megjelenés változatos bevételekkel látja el a Zana-családot, amire most nagy szükségük van, lévén a zenész hatalmas hitelt vett fel, hogy kifizesse a házát. Mint mondja, amellett, hogy szeret rádiózni, fontos volt, milyen összeget kínál neki a Neo FM, de ezzel nem volt gond. „Nagyon jól jön most ez a pluszpénz, de azt ki kell emelnem, hogy főleg olyan műsorokat vállalok el, amiben azért jól érzem magam. Erről ez elmondható, remekül szórakozom, az pedig még jobban szórakoztat, hogy vannak, akiket bosszantok.” Ganxsta egyébként a rádiónál is megvívja a maga harcát, hétfői telefonos interjúnk során beszámolt róla, valószínűleg kiadós fejmosásra számíthat keddi megjelenésekor, amiért a hét első napján ráerőltetett a hallgatókra egy Slayer-számot. „A főnök a haját tépte, hogy merészeltem ilyet berakni” – emlékezett meg a hétfő reggelről Zana, aki a műsor halandó idejére elérte, hogy a Kamikazén kívül saját rovata legyen. „Kitaláltuk, hogy legyen egy olyan rovatom, amiben az én büntető, őrült zenéimből minden nap lenyomunk egyet. Ezt már Vadon Jani is csinálta a Danubiuson, de nem őt akartam másolni, ezt a Budapest Rádiónál is csináltam.” Zanának egyelőre nincsenek komolyabb feladatai, a hivatalos köröket – közlekedési hírek – Lovász futja le. „Én csak bele-beleszólogatom a hülyeségeimet.” Az olvasói hozzászólásokból egyértelművé vált, hogy a Velvet olvasói nem remélnek túl sokat a zenésztől, sőt egy műveletlen, kulturálatlan seggfejnek tartják, ami Ganxstát nem érdekli különösebben. „Nem tudom, hogy van-e okuk így gondolni. Mindig úgy vannak velem, hogy mekkora suttyó gyökér, rohadék vagyok, és amikor megismernek, elgondolkodnak, hogy nem ezt gondolták rólam. Nem akarok senkit sem befolyásolni; mindenki azt gondol rólam, amit akar” – mondta Ganxsta. Hozzátette: „De leginkább akkor kell egy embert megítélni, amikor személyesen is beszéltél vele, és egy kicsit jobban megismerted, nem?” Záró akkordként pedig a 43 éves Ganxsta Zolee rádiókról alkotott elméletét osztanánk meg önökkel: „Soha nem hallgatok rádiót, mert azt tartom, hogy ami a rádióban szól, az jó zene nem lehet.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
menhely, állat, x-faktor, vastag csaba, tóth vera, mistery, gang, zana, monci, zoltan, ganxsta, argentin, dog, zoli, monika, Halatortán, Ganxsta, MiTiSzó, turné, Kartel, Ganxsta Zolee, karácsony, zenekar, fellépés, dopeman, zene, ganxsta zolee, gansxta zolee, zöld pardon, bezárás, koncert, nagy feró, Zöld Pardon, politikusok, tiltakozás, Zoé, kislány, gyermekvállalás, Stohl András, Bodrogi Gyula, Kiszel, tüntetés, demonstráció, szórakozóhely, gigi, müller attila, sziget, tolvai renáta, fluor tomi, beyonce, sztár, celeb, jet-ski, vv gigi, efott, tankcsapda, időjárás, fesztivál, gyerek, lufi, kustánczi , orosz barbara, kígyó, szerelem, külső, kutya, nagy duett, keresztes ildikó, bebe, dér heni, sp, hajdú péter, frizbi,
|
|