Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ganxsta papa legalizálná
2007. november 13., kedd 08:22
Hazai sztárjaink véleménye megoszlik a drogokról: míg L.L. Junior szerint fontos, hogy a fiatalokat felvilágosítsák az árnyoldalakról, addig az újdonsült kispapa, Ganxsta legalizálná a kábítószerezést, Dopman viszont az vallja: aki akarja, csinálja!
L.L. Junior bevallása szerint egyik barátját a drogok miatt veszítette el, ezért ő abszolút tisztában van ezeknek a szereknek a negatív hatásaival.
– Fontos, hogy a fiatalok megfelelő felvilágosítást kapjanak a kábítószerekről, mivel rengetegen úgy próbálják ki, hogy azt sem tudják milyen bajuk származhat belőle – mondta az énekes, aki abszolút ellene van minden szernek, sőt dalaiban is sokszor tesz említést erről. – Nagyon sok drogellenes dalom volt és lesz is. – fejtette ki L.L. Junior.
 
 
 
Ganxta „döglégy” Zoli, elvei nem változtak semmit, annak ellenére, hogy nemrég lánya született.
– A gyerekeket persze el kell zárni az ilyen dolgoktól, mint például a pornográfia az erőszak és a kábítószer. Viszont ha valaki elmúlt 18 éves, vagyis felnőtt korba lépett, akkor saját maga felel mindenért. Tehát csináljon azt magával amit csak akar – mondta Ganxta, aki szívesen legalizáltatná hazánkban a marihuánát. – Miért ne? Szabad országban élünk. Én is piázom, cigizem, csak tudni kell hol a határ, bár azt néha én sem tudom.
Dopman életében csak dalaiban van jelen a kábítószer.
– Szerintem énekelni kell ilyen dolgokról. Ahol én felnőttem, ott sok drogos is élt, ezért van jelen a zenéimben is – mondta a rapper, aki úgy gondolja, használja! – Tény, hogy nem jó, ám semmivel sem rosszabb a tévénél. Az erőszakról szóló filmek, műsorok erősebb hatással vannak a tini nézőkre, mint az én zenéim – mondja Dopman.
 
 
Napi Ász
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier