|
Gáspár Laci tökéletesen ért a nők nyelvén
2008. november 25., kedd 06:12
Grillcsirkével érkeznek Gáspár Laci vacsorájára a vendégek, mert attól tartanak, hogy Bebéhez hasonlóan neki sem sikerül majd túl sok ehetőt varázsolni a Sági Szilárd által varázsolt alapanyagokból. Laci azonban az egész társaságot lenyűgözi a főztjével.
A tökéletes női vacsora címszó alatt kell megszerveznie az estéjét Gáspár Lacinak. Az énekes alaposan kitesz magáért: rózsák, rózsaszirmok és flamenco gitáros is várják a vendégeket hangulatteremtésként. Ezen az estén a vacsorára sem lehet panasz, olyannyira, hogy Laci menüje még másnap is szóba kerül. „Eddig kétszer főztem életemben, a Hal a tortán adásaiban. De ezalatt rájöttem, hogy valószínűleg van hozzá érzékem, ráadásul az alkotás örömét is élvezem közben. Az előételként kínált körözöttemet Bebe még másnap is emlegette, hogy készítsek neki megint. A desszert pedig az én kedvencem lett, már tervezem, hogy a kislányomnak is elkészítem. Pedig édességekben nagyon válogatós vagyok: képes vagyok kilométereket autózni egy igazán jó süteményért.”
Laci sajtos csirkemellet varázsolt az asztalra főfogásként, a salátából pedig virágot farag a lányoknak az asztalra. A társaság kellőképpen értékeli is az énekes főztjét. Ő pedig a társaságot: „Megkedveltem őket. Külön kiemelném, hogy Andor humora mennyire feldobja az estéket. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó fej!” Arról nem is beszélve, hogy Andor rendkívül gáláns ajándékkal lepi meg Lacit: két repülőjegyet szerzett neki egy utazási irodát vezető barátjától hogy a kislányával elutazhassanak Krétára. A közös éneklés ezen az estén sem maradhat el, a társaság máris annyira összetart, hogy az Azért vannak a jó barátok című slágert éneklik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |