Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Gwyneth Paltrow zsidóként nevelné gyerekeit
2011. július 22., péntek 12:23
Úgy látszik, jobban jár az ember, ha elfogadja, hogy nincs logika a világban, így a sztárok fejében sem.

Egy amerikai talkshow-ban Gwyneth Paltrow elmondta: a zsidó vallás szerint akarja nevelni gyermekeit. Ez még rendben is lenne, ha Gwyneth zsidó lenne, illetve ha tavaly nem tett volna ezzel szögegyenesen ellenkező kijelentéseket. A műsorban egy vallástörténész elmondta: akkor számít az ember mindenféle egyéb áttérés nélkül zsidónak, ha az édesanyja is az volt, így mivel Gwynethnek csak édesapja volt zsidó, anyukája viszont keresztény, hivatalosan nem tartozik a választott néphez. Ráadásul Gwyneth férje, Chris Martin is keresztény. Gwyneth döntése már csak azért is meglepő, mert tavaly éppen hogy azt nyilatkozta: a vallások a világ minden problémájának okozói. Saját bevallása szerint a zsidó és a keresztény hagyományokat is megismertették vele a szülei, és jól érezte magát ebben a környezetben, ő maga azonban inkább a spiritualitás felé nyitna. Jól meggondolta magát azóta; bár lehet, hogy holnapra már wiccaként nevelődnek a gyerekei.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier