|
Hadas Kriszta szorong a baba miatt! + video
Tabu Tv
2010. január 27., szerda 08:40
A TV2 vezető szerkesztőjének hisztisen telt az elmúlt kilenc hónap. A második gyermekét váró örömanya sokat tipródott, hogy minden rendben lesz-e, meg fog-e tudni felelni a körülményeknek? Hadas Kriszta azt is elárulta, hogy a babacuccokért végigkunyizta a barátnőit, előttük áll még egy költözés, és hogy a média egy cseppet sem fog hiányozni számára.
Hadas Kriszta saját bevallása szerint nagyon hisztisen éli meg a terhességet, pedig már nem ez az első várandóssága. Előző gyermekét tizenhat évvel ezelőtt, elég fiatalon, 22 éves korában szülte. Elmondása szerint ugyanúgy fogja nevelni, azzal a különbséggel, hogy most sokkal érettebb, így jobban átadja majd magát anyai szerepének.

"Nehéz volt. Akik azt mondják, hogy rózsaszín babaszobákban ülnek az anyukák és tapsikolnak örömükben és semmi gondjuk nincs, azok szerintem hazudnak! Az ember tele van szorongással, félelemmel. Persze az ember örül, boldog, de azért sokat tipródtam, hogy minden rendbe lesz-e. Meg tudok-e felelni a követelményeknek." - nyilatkozta nyílt őszinteséggel a tabutv.hu riporterének a szerkesztő riporter, aki a kilencedik hónapra nyugodott le.
Még hátra van egy költözés is a képernyősnek és családjának a napokban. Illetve megtudtuk még, hogy a közeli ismerőseitől szerezte be a babacuccokat. "Anyukámtól kaptunk karácsonyra babakocsit, a többit végigkunyiztam a barátnőimtől. Éppen ma beszéltem Balázsovits Edittel, hogy adjon nekem mérleget." - mesélte a Tabu Tv internetes videójában a népszerű TV-s. Kérdésünkre, hogy hiányozni fog-e neki a média ezt a választ kaptuk: "Semennyire!"
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
jeruzsálem, busz, pályaudvar, robbantás, Tvritko, Polyák Lilla, D. Tóth Kriszta, anyaság, karrier, Csisztu Zsuzsa, Anyatükör, vallomás, rtl klub, mtv, műsorok, Szerednyei Béla, Jegyes-Tóth Kriszta, mézeskalács, éden szandra, dubai, éden hotel, olimpia, czene attila, d. tóth kriszta, tévé, gyerek, képrenyő, éden kriszta, rádió, távozik, híradó, barátok közt, vanda, orsi, szereplő, sorozat, bombera krisztina, séta, new york, seta van kampány, Gesztesi károly, jóban rosszban, pető intézet, debreczeni zita, dukai regina, Polgár, kriszta, Gyereksziget, jótékonyság, poker, polgar, kartya, sp, eder, krisztian, fodrasz, majka, hargitai, bea, unibet, der, heni, vasarnap, elodonto, szülés, hálapénz, nőgyógyász, szülésznő, emberölés, újszülött, megfojtotta, fagyasztó, börtön, cigány baba, játékbaba, néger játék, Régió,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|