|
Hajas Lászlót eltiltotta a felesége + video
Tabu Tv
2011. június 24., péntek 12:00
A Tabu TV riportere megtudta, hogy a mesterfodrász, aki már több mint 40 éve motorozik, egy időre le kellett állnia szenvedélyével, legnagyobb bánatára. Azonban most már ismét két, pontosabban három keréken rója az utakat és a köröket.
Hajas Laci, mint tapasztalt motoros elárulta, hogy az előrelátó és figyelmes vezetést csak fokozatos tanulással sajátíthatjuk el. Azonban tanulás ide vagy oda, sajnos veszélyhelyzetek mindig vannak motorozás közben ezt pedig a sztárfodrász is nagyon jól tudja: „Amikor huszonéves voltam akkor bizony kerültem vészhelyzetbe, hiszen estem is egyet százzal körülbelül.”
Habár véleménye szerint a motor sokkal praktikusabb, mint az autó, mégis sokáig nélkülöznie kellet hóbortját felesége tiltása miatt. Hosszas könyörgés után azonban újra visszatérhetett háromkerekűre bővített járgányához és ma már télen-nyáron hódolhat szenvedélyének.
Büszkén meséli, hogy az ő példáját követve már 12 éves fia is vezet egy 50 köbcentis motort, emellett pedig rendkívül ügyesen biciklizik. Laci úgy tervezi, ha minden jól alakul, 2 év múlva már segédmotoros fia társaságában repeszthet az utakon.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hajas Laci, mesterfodrász, Nemzeti Vágta, verseny, ló, hajas laci, lovaglás, talmácsi gábor, dombóvári vanda, motor, hajas lászló, x-faktor, frizura, szavazás, műsor, pető intézet, debreczeni zita, dukai regina, efott, fesztivál, sztar, vagta, nemzeti, futam, stohl, hujber, Kozsó, Kisó, HajasLászló, Viva, Balázs, Pákó, KalandraFal!, NagyFeró, KeletiAndrea, Zsidró, motoros, kamion, baleset, rablók, facebook, internet, kávézó, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, gyalogos, vonatbaleset, súlyos sérült, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, Mercedes, Forma-1, Balaton, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, Jenson Button, rali, motorsport, schmitt, autó, védelem, testőr, kigyulladt, szikrázik, balta, pilis, gyilkosság, audi, győr, termelés, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, benzinár, nav,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|