Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hajdú Péter: Győzike végighazudott négy évet! + video
Tabu Tv
2009. augusztus 19., szerda 13:38
Arról már talán sokan hallhattak, hogy akadnak olyan sztárok, akik sok dolgot megtesznek azért, hogy foglalkozzanak velük, azt pedig már csak sejteni lehet, hogy Gáspár Győzőt is az ilyen hírgeneráló hírességek közé tartozik, és Hajdú Péternél épp ez verte ki a biztosítékot! A Tabu Tv-nek adott interjújában ugyanis keményen bírálta a showmant.

A roma származású showman, a Győzike show című „realitykomédia” főszereplője 2005 februárjától dolgozott az RTL Klubnál, de ma már csak a műsor ismétléseit láthatjuk a képernyőn. Ebben az időszakban kifejezetten sokat szerepelt a bulvármédiában, talán azt is mondhatjuk, hogy annak legkeresettebb alakja volt.

"Győzikével akkor foglalkoztak sokat, amikor az RTL-en főműsoridőben volt a mű sora, és folyamatosan végighazudták azt a három-négy évet. Hazudtunk délben, hazudtunk este, hazudtunk reggel, ezt most éppen nem tőle idézem, de ugyanez elmondható rá is" - mondta el Hajdú Péter a Tabu Tv-nek adott riportjában, ahol az is kiderült, hogy a Hajdú család hogyan viseli a média megkereséseit.

"A sajtót a Peti kezeli inkább, mivel Ő kezeli jól. Én csak ellavírozok itt, de én már elég nehezen viselem a dolgot. Ennek ellenére annyira nem tudom azért kivonni magam a médiából, hiszen ha például egy sajtóeseményre megyünk el, akkor ugyanúgy fotóznak engem is, ahogy a páromat" - mesélt a Tabu Tv riporterének Hajdú-Sarka Kata.

Eddigi hozzászólások:
 Gigi - 2009-08-19 18:19:24
  Na és akkor mi van? Ez eddig sem volt titok..........Szerintem ,jobb lenne talán ,ha Ő csak nyilatkozgatna magárol vagy a családjárol,ott is vannak bibik.És ezt most nem Gyözi mellett,hanem ugy álltalában gondolom.Bár lehet ,elfogult vagyok mert nállam Hajdu veri ki a biztositékot,még nyilatkoznia sem kell hozzá.


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier