Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hajdú Péterre őrök vigyáznak
Tabu Tv
2010. február 20., szombat 12:06
A frissen a TV2-höz igazolt Hajdú Péter az internetes sztártévének beszélt arról, hogy miért költözött új házba, és hogy miért érzi fontosnak azt, hogy 0-24 órás őrző-védő szolgálat felügyelje a ház biztonságát. Hajdúra egyébként nem csak új házánál vigyáznak, hanem műsora stúdiójának épületében is több biztonsági őr is figyel a rendre.

Hajdú Péteréknél hamarosan jön a gyerek, de az új ház már bőven beelőzte a jövevényt. Ennek pedig nem csak a gyerkőcök örülnek majd nagyon, hanem Peti is, hiszen Ő világ életében társasházban lakott. "Kicsi volt a régi lakásunk, ezért elkezdtünk építkezni, utána pedig elköltöztünk. Lakótelepen nőttem fel, mindig társasházban laktam. A mostani lakás egy kétszintes kertes ház, tehát igazából semmi extra nincsen, csak számomra nagy dolog ez!" - meséli a tabutv.hu riporterének Hajdú Péter, aki most már vasárnaponként a TV2-n dobálja a Frizbit.


"Elértem azt, hogy a gyerekeimnek legyen két saját külön szobája, nekünk is legyen külön szobánk, legyen nappalink és egy kert hozzá" - ecseteli az új ház előnyeit Hajdú, aki az internetes sztártévének azt is elárulta, hogy miért van szüksége 0-24 órás biztonsági szolgálatra.

"Van őrzés! Egyrészt egy biztonsági céggel kapcsolatban állok, ők vannak itt a műsorom felvételén is. Másrészt pedig nincsenek szomszédjaink, ez egy új részen van Pest mellett az egyik kisvárosban. A mellettünk lévő épülő házba már betörtek, az alattunk lévő benzinkutat fegyveresek kirabolták, én pedig még véletlenül sem szeretnék arra ébredni, hogy benn ólálkodnak a lakásomban!" - mondta el a tabutv.hu online videójában Hajdú Péter, aki állítja: nincs oka félni!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier