Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hajdú Pétert megbüntette az ORTT
2009. január 23., péntek 06:50
Az Országos Rádió és Televízió Testület az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresése nyomán indult eljárásban jogsértőnek minősítette a Story TV "A Nagy Lehetőség" című műsorának 2008. szeptember 10-én, 17-én és október 1-jén sugárzott adásait.

Az ORTT szerint a csatorna a szereplők több szempontból aggályos bemutatásával megsértette a médiatörvény egyes - emberi jogokra vonatkozó- rendelkezéseit a nézettség növelése céljából, amely nem helyezhető az emberi méltóság tisztelete elé.
A határozatra reagálva a storytv és a műsor producere, Hajdú Péter a következő nyilatkozatot teszi:
„A Nagy Lehetőség hajléktalan valóságshow célja az volt, hogy 12 embernek adjunk lehetőséget arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba.
Hajléktalanszállókat, menhelyeket látogattak végig a műsor készítői, az ottani vezetők, szociális munkások javaslatára alakult ki egy 100 fős lista, akik közül 30 emberrel mélyinterjút készítettek a produkció álatal felkért szakemberek, hogy kiderítsék a jelöltek hátterét, motiváltságát.
Végül 12 játékos költözhetett össze egy fedél alá, így kezdték meg 6 hónappal ezelőtt közös életüket, és a felkészülést a verseny utáni életre.
Fontos leszögezni, nem dokumentumfilmet kívántunk készíteni általában a hajléktalanságról, mint társadalmi problémáról, hanem egy olyan műsort, melyben 12 hajléktalan ember sorsát, illetve sorsuk alakulását mutatjuk be a nézőknek, hogy a nagy többség számára arctalan tömeget jelentő hajléktalanokban meglássák az emberi történeteket, és azt, hogy elég egy-egy rossz döntés, egy tragédia, és nagyon könnyen bárki az utcán találhatja magát.
Minden versenyző önként vett részt a műsorban, és csak olyan dolgok kerültek képernyőre, melyekhez beleegyezésüket adták. A Nagy Lehetőség nem egy klasszikus valóságshow volt, melyben élőben a nap 24 órájában lehet a szereplők életét követni, itt minden adás előre leforgatott és leegyeztetett témákat, interjúkat, anyagokat tartalmazott.
Számos betegségükből kezeltettük ki a szereplőket, de csak olyan dolgok kerültek képernyőre, melyekről ők maguk beszéltek, ez igaz a hepatitis c vírussal fertőzőtt férfire és a szifiliszes kismamára is. Specialistákhoz vittünk el minden beteget, a hepatitises férfiről utóbb a kontrollvizsgálat kiderítette, hogy nem beteg, a szifiliszes kismama megszületett gyermeke pedig, ha az utcára születik meg, belehalhatott volna betegségébe, hiszen az általunk felkért orvos diagnosztizálta a kismama betegségét, az előző orvosa nem. A betegségből mindketten meggyógyultak.
  

Több éve, évtizede megszakadt családi kapcsolatokat hoztunk rendbe, így is biztosítva a stabil hátteret a műsor utáni időszakra a műsor szereplői számára.
A társadalomba való beilleszkedést a műsor készítői sok módon segítették, a versenyzők számos tanfolyamon, képzésen vettek részt, többek között angolnyelvet tanultak, jogosítványt szerezhettek, protokoll és etikett órákat vettek, agykontroll képzést kaptak.
A több hónapos felkészülésnek azonban hatalmas tétje is volt, a győztes egy gépkocsival, egy lakással és állandó munkahellyel lett gazdagabb. A nyertes személyéről a szereplők maguk döntöttek, az utolsó epizódban maguk szavaztak arról, ki legyen a legjobb.
A versenyben szereplő többi hajléktalan kezét sem engedi el a produkció. Mindenki egy lakóparki lakásban lakhat egy évig, melynek bérleti díját a story Tv fizeti és valamennyiük számára találtunk munkát.
Sajnálatos, hogy az ORTT az első három adás alapján hozott elmarasztaló határozatot, a műsor pontos céljai, és az elért eredmények csak A nagy lehetőség teljes, 20 részből álló sorozata alapján ítélhetőek meg pontosan.
Mi büszkék vagyunk rá, hogy ennyit segítettünk, segíthettünk a szereplőknek, és reméljük, hogy ők kilencen, és sokan nézőink közül értékelik erőfeszítéseinket.” 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier