|
Harcsa Veronika a Honvéd Férfikarral énekel Eddát
Coke Club
2009. július 22., szerda 07:00
Harcsa Veronika, hazánk egyik legnépszerűbb jazzénekesnője a Honvéd Férfikarral közösen készül arra, hogy tiszteletét tegye Pataky Attila és zenekara előtt. Július 25-én, szombaton a siófoki Coke Club- MTV Icon koncerten minden az Edda körül forog majd.
Szombaton, július 25-én az idei utolsó Coke Club-MTV Icon koncertre kerül sor Siófokon. Az este folyamán 13 előadó avatja ikonná az Eddát azáltal, hogy különleges feldolgozásokként játsszák el a miskolci zenekar dalait. Többek között olyan egyszeri együttműködéseket is láthat majd a közönség, mint Harcsa Veronika és a Honvéd Férfikar közös fellépése. „Ez az első közös fellépésünk és igazán hálás szerep, hogy negyven férfi között egyedüli nőként énekelhetek. Nagyon látványos lesz a produkció, ugyanis igazi tömeg lép színpadra. Az előadás minden hangszert mellőz, a zenei alapot a Honvéd férfikar adja”, mesélte Harcsa Veronika. Hazánk egyik legnépszerűbb jazzénekesnője már két alkalommal szerepelt Coke Club-MTV Icon koncerten - szólóban, illetve az Erik Sumo Band énekesnőjeként.
Ezúttal is szívesen vállalta az újabb izgalmas felkérést. „A legnagyobb élményem a koncertek során az, hogy a feldolgozó zenekarok azt tekintik a legfontosabbnak, hogy az ikonnak mindent megadjanak. Egyetlen cél volt: a valódi, őszinte tiszteletadás”, árulta el az énekesnő. Magyarország egyetlen hivatásos férfikara és Harcsa Veronika igazi slágereket, A hűtlen és A kör című Edda dalokat adják elő szombat este. „Én soha nem voltam Eddás. Nem volt soha lemezem tőlük, persze a dalokat jól ismertem. Azon gondolkodtam el, hogy mekkora erő kellett ennek a csapatnak, hogy egy vidéki városból, ami ráadásul nem is volt nevezhető a kultúra központjának, fel tudta építeni ezt a karriert. Hatalmas tisztelet jár nekik ezért a kitartásért. Nagyon bele tudtam élni magam a dalok szövegébe és örömteli, hogy elénekelhetem őket az Eddának”, tette hozzá Veronika.
A szombati koncerten olyan előadókat láthatunk még, mint a Supernem, az Odett és a Go Girlz!, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Rómeo Vérzik, a Zuboly, a Belmondo, a Back II Black, a Váczi Eszter Quartett, Deák Bill Gyula, Soerii and Poolek és a Subscribe. Az este házigazdái ezúttal is Mucsi Zoltán és Scherer Péter, azaz Kapa és Pepe lesznek. Az ingyenes Coke Club - MTV Icon koncertet július 25-én 21 órakor láthatja a közönség Siófokon, és július 30-án 21 órakor a hazai MTV képernyőjén.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Coke Club, bezárás, csendrendelet, Bíróság, cokeball, kiss orsi, iszak eszter, lola, Coca-Cola, titkos recept, széf, kiállítás, Kína, rovarirtó, mérgezés, haláleset, Kállay-Saunders András, Kylie Minogue, Taio Cruz , Tiger Woods, golf, pénz, foci, sport, leggazdagabb, katusattila, freire, ráczzsuzsi, kishegedűs, Wayne Rooney, Manchester United, , balatonátúszás, révfülöp, balatonboglár, kannibál, börtön, viva, vj, ben, megallo, fekete, david, csoki, bajnai, coca, cola, tes, mozgas, futas, magna, cum, laude, beach, party, unisex, helga, strandparty, cocacola, balaton, atuszas, kovacsovics, fruzsi, szerelem, szakitas, kovácsovics, fruzsina, strandparty, koncert, városliget, fellepes, zene, buncselekmeny, BenkőDániel, Norbi, FenyőMiklós, érettségi, arany, karinthy, camus,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|