|
Hári Ricsi üvegekkel dobálózik
rtlbulvar.hu
2009. július 23., csütörtök 08:10
A Barátok közt sztárja, a Kertész Botondot alakító Hári Ricsi a Cool Live műsorában legújabb hobbijáról mesélt Zimány Lindának és Müller Attilának. Vendégünk bevallotta, már régóta tetszik neki az üvegekkel való trükközés, vagy ahogy a szakma hívja a "flair".
Elsőként a híres Tom Cruise film, a Koktél kapcsán találkozott a lenyűgöző mutatványokkal, azóta pedig csodálva nézi a szórakozóhelyeken dolgozó mixerek dobálásait. Nemrég úgy döntött, hogy el is sajátítja az üvegpörgetés művészetét ezért beiratkozott egy profi mixer tanfolyamra. - Én ugyan nem vagyok nagy koktélimádó, de nagyon tetszik ez a világ! Egy buli az egész! Ricsi komolyan veszi a dolgot, olyannyira, hogy egyszerre két kurzusra is jár, így bevallása szerint sokkal egyszerűbb megtanulni az alapokat, hiszen több lehetősége nyílik megfigyelni és gyakorolni a mozdulatokat. Gyakorlásból azonban így sincs hiány, hiszen mint kiderült, minden repül, ami a keze ügyébe kerül: - A távirányítót és a mobiltelefont is dobálom sőt, a samponos flakon sem maradhat ki a zuhanyzásnál.
Vendégünk be is mutatta a tudományát, meglepő módon már most profi mozdulatokkal kápráztatta el műsorvezetőinket, Szita Viktor flair-világbajnok pedig, aki egyébként Ricsi oktatásában is részt vesz, elmondta, még őt is meglepte a színész tehetsége.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
televízió, tévénézés, Tari Annamária, Bárdos András, Nagy Enikő, Barátok közt, Berényi Miklós, Tihanyi Tóth Csaba, gyermeke, Molnár Tamás, Anti Fitness Club, Fodor Zsóka, tisztelet társaság, Fekete Bözsi, Aliz, Mátyás király tér, Barna Zsombor, Illés Péter, online, web, internet, szilveszter, magyarok, utazás, okostelefon, korosztályok, használat, teri, hatcher, Berényi Zsuzsa, Csomor Csilla, ricky, martin, téli szünet, RTL Klub, Berényi, Mérei Kata, Illés Júlia, lemez, debütál, marenec fruzsi, leonidasz, melon.együttes, zene, peller mariann, testvér, barátok közt, karácsony, solti ádám, karakter, csajozás, állatok, megkínzott, szakszervezet, tojás, danika, sorozat, marketing, egészség, felmérés, németh kristóf, való világ, gombi, cristofel, dya, beszavazó, Jennifer Lopez, Marc Anthony, születésnap, miamibeach, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|