|
Havas Henriket perelné Kelemen Anna
2008. január 02., szerda 11:00
Kelemen Anna fellélegezhet: a jelek szerint megússza a drog miatt második alkalommal indított rendőrségi eljárást, szerkesztőségünk ugyanis megbízható forrásból úgy értesült, hogy a nyomozati anyagot a rendőrség még januárban megszüntetési javaslattal tovább küldheti az ügyészségnek.
– Kevés olyan bizonyíték jutott a nyomozók birtokába, ami megalapozhatta volna Anna meggyanúsítását – árulta el Magyar György, a lány jogi képviselője. – Az,
hogy Havas Henrik a blogjában úgy nyilatkozott, hogy Anna szerinte „visszaesett”, kevés a bűncselekmény valószínűségéhez. Papírokkal igazoltuk, hogy korábban egy ilyen ügyben önként vállalta az elterelést, amely augusztusban sikerrel lezárult.
Havas Henrik a velvet.hu-n indított blogjában Annával kapcsolatban tényként közölte: „Visszaesett, és ez tragédia.” Mivel az információ napvilágra került, a rendőrség hivatalból ismeretlen tettes ellen eljárást indított. Anna és Havas Henrik is tanúként lett beidézve, így igazmondási kötelezettségük van, ugyanakkor magukra nem kényszerülnek terhelő vallomást tenni.
Így amíg Annát gyanúsítottként vérvételre vagy akár vizeletvizsgálatra is kötelezhették volna, tanúként egyikre sem. Ráadásul információink szerint Anna a kihallgatása során végig tagadta, hogy drogfogyasztó lenne. Érdekes, hogy amíg a Tanár úr a blogjában határozottan állította Anna kokainfüggőségét, később, a rendőrségi meghallgatása során már enyhébben fogalmazott: „a viselkedése alapján úgy gondolhattam, hogy Anna visszaesett”.
Amennyiben az ügyészség pontot tesz az ügy végére, Annának a jogszabályok szerint lehetősége van kártérítési eljárást indítania az őt alaptalanul „vádoló” személyek ellen, márpedig ez esetben Havas Henrik lehetne a hunyó. Próbáltuk a lányt többször is elérni telefonon, hiába. Egy hozzá közeli, neve elhallgatását kérő informátorunk azt mondta, Anna fejében már megfordult, hogy pert indít Havas ellen. Havas Henrik nem nyilatkozik az ügyben.

 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |