|
Helena Bonham Cartertől bocsánatot kér a pletykalap!
2010. március 08., hétfő 12:57
Az Alice Csodaországban sztárjától, Helena Bonham Cartertől hivatalosan is bocsánatot kért az a Brit újság, amely alaptalan pletykákat terjesztett a színésznő és rendező párja, Tim Burton kapcsolatáról, valamint gyerekeikről. Február 27 jelentették meg az újság a cikket, amiben azt állította, hogy a színésznő külön házban él férjétől, és gyerekeiknek is egy másik házat tartanak fent, valahol a szüleik házának szomszédságában.
A cikk írója azt állította, ez nem csak művészi különcségre, hanem felelőtlenségre vall. „Nem csak furcsa, hanem egyenesen hátborzongató!” Állt a botrányt kavaró címlap sztoriban. Az lap szerkesztősége az óta elnézést kért a valótlan információkért, és helyesbített,hogy „A ház, amiben a gyerekek laknak a házvezetőnővel a szüleik háza mellett van, és a három lakás valójában egybenyílik. Az család együtt él, egy fedél alatt, ami külön épületben található az igazából a szülőknek a stúdiója.” Hozzátették, hogy Helena Bonham Carter törődő anya, és őszintén bocsánatot kérnek, hogy ennek az ellenkezőjére célozgattak. Az Alice Csodaországban egyébként máris a filmes toplisták élére került, több mint 100 millió dollárt kaszált mióta hétvégén elkezdték vetíteni a mozikban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tim, burton, addams, family, dubai, maraton, demi, parfum, OrlandoBloom, Divat, Burberry, JohnLennon, Noah Wyle, Vészhelyzet, Carter doktor, Beyonce, Jay-Z, Blue Ivy Carter, New York, nick, aaron, carter, backstreet, boys, osama bin laden, obama, terror, fogorvos, elbutulás, fog, kezelés, justin, bieber, Orlando Magic, NBA, Dwight Howard, milliomos, milliárdos, házalás, debbie davis, robert, pattinson, pokerstars, verseny, póker, grammy, beyonce, nba, lakers, kosarlabda, temetes, kenedy, ReeseWitherspoon, AnthonyEdwards,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|