Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hien már nem szerelmes
2009. március 14., szombat 07:00
15 éves lett a Megasztár fiatal üdvöskéje. A szépséges Hien állítja, hogy megváltozott az élete a Megasztár óta, de azért a tanulást nem hanyagolja el, a barátaival is gyakran találkozik, s nemsokára saját R'N'B lemeze is megjelenik. Na és persze Szecsődi Karcsiról is
„Természetesen megváltozott az életem a Megasztár óta, hiszen megismert az ország. A tanulást azonban még mindig ugyanolyan fontosnak tartom, mint a Mega előtt, csak éppen kevesebb időm jut rá. Próbálom a barátaimat sem elhanyagolni, és mellette erősen rákoncentrálni a hamarosan megjelenő lemezemre is.” – mondta Hien a Tabu Tv riporterének.
 Állítása szerint nincs ideje pasizni, de úgy gondolja, hogy erre bőven ráér még. Tavaly felröppent a hír, hogy egy párt alkotnak egy másik megással, Szecsődi Karcsival, Hien most erről is fellebbentette a fátylat.
 
 

"A Megasztár kezdetén vonzódtunk egymáshoz Karcsival, de ez végül nem lett több, csak egy szép barátság. A történetet a média fújta fel, egyáltalán nem volt olyan nagy volumenű a dolog, mint ahogy azt az újságok megírták. Egyébként meg nincs is időm pasizni, azt hiszem, erre bőven ráérek még."

 Hien azért nem csak a zenélésben gondolkodik, hiszen tudja, a siker igen illékony dolog, s ha az ember talpon akar maradni, polgári foglalkozást is kell választania magának.
 „A zenélés mellett természetesen tanulni is szeretnék, s ha minden az elképzeléseim szerint alakul, akkor majd az orvosi egyetemre fogok járni. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy az ember több lábon is álljon egyszerre, mert manapság sajnos már nem nagyon lehet megélni a zenélésből.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier