Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hol van a boldogság Szandika életéből?
NapiászOnline
2011. július 25., hétfő 12:50
A Való Világ negyedik szériájának plasztikcicája, Szandika tanult előző kapcsolatából, ezért jelenlegi párját féltve őrzi a nyilvánosságtól. Nem beszél arról, kivel él együtt, csak annyit mondott eddig, hogy a férfi jó hatással van rá. Vajon ez tényleg igaz?

Annak ellenére, hogy a villalét után ország-világ elé tárta hirtelen jött kapcsolatát Gottival, ma már sokkal jobban óvja magánéletét Szandika. Hónapok óta lehet sejteni, hogy a plasztikcica nem él egyedül, ám több interjúban is hangsúlyozta, nem szeretné kedvesét megmutatni a nyilvánosságnak. „Komoly okom van arra, hogy nem beszélek a párkapcsolatomról. Egyrészt ő egy határozott, erős karakter, aki nem szeretné, ha úgy emlegetnék őt, mint Szandika palija. Másrészt nem szeretném, hogy minden összekapásunk és békülésünk címlapra kerüljön, mert az teljesen megpecsételné ezt. Tanultam az előző esetből.” – újságolta a szőkeség a Borsnak, aki bevallotta, hiába vezet gyorsan, eddig még nem kapott büntetést.

Valószínűleg ez sem véletlen, hiszen a napilap feltételezései szerint a szőkeség egy rendőrbe szeretett bele.

Egy másik napilap értesülései szerint azonban egyáltalán nincs rendben Szandika szerelmi élete, hiszen az utóbbi időben több rendezvényen is orrot lógatva látták őt. „Valóban nem érzem magam túl jól, kisebb-nagyobb problémák vannak a kapcsolatomban.” – mesélte nem túl vidáman.

Ezek után már csak az a kérdés, Szandika valóban boldog-e a jelenlegi párkapcsolatában, hiszen a nagyszájú, harsány lány mostanában elhagyta magát, ráadásul a NapiászOnline-nak legutoljára arról is nyilatkozott, hogy szeretne visszavonulni a reflektorfényből. „Belefáradtam” – mondta kissé elhaló, de ugyan akkor flegma hanggal Szandika, aki azt sem titkolta, a VV-s társaival sem nagyon tartja a kapcsolatot. „Egy kicsit megcsömörlöttem. Sok volt a pörgés, sok volt minden. Elfáradtam testileg és lelkileg is. Unom már, hogy ugyan azok a témák mennek mindig. Azt érzem, hogy lemerültem és bevallom, a többiekkel is csak ritkán beszélek.”

Hogy milyen események sorozata eredményezhette az egykoron még vidám, cserfes lány ilyen szintű változását, egyelőre nem tudni, de reméljük, Szandika színes, néha megbotránkoztató karaktere nem tűnik el teljesen a bulvár világából.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier