|
Így tép Szujó Zoli + video
Tabu Tv
2009. szeptember 23., szerda 09:30
Moziünnep volt a hétvégén, amiről az internetes sztártévé csapata sem maradhatott le. Képzeljék, az egyik filmszínház bejáratánál Szujó Zoliba botlottunk, aki a jegyeket tépkedte, úgyhogy egyből elő is vettük a kamerát, és kérdeztünk tőle egy-két okosat, amire Ő okosan is válaszolt.
"Ez már tavaly is jól ment azt mondták a szervezők, és talán ezért gondoltak ismét arra, hogy esetleg szívesen elvállalnám a jegykezelő szerepét, mint ahogyan ezt így is teszem, és valóban így is csinálom" - meséli a Tabu Tv riporterének Szujó Zoltán, aki arról is mesélt, hogy mi mindennel foglalkozott fiatalon. Az RTL Klub műsorvezetője végzettségét tekintve eredetileg némettanár, kosárlabda edző és kommunikátor is. Szujó egyébként egészen fura kisfiú volt sportőrültségét tekintve, de gyermekként még nem tehette meg, hogy a szerelmével kapcsolatos munkát találjon magának.
.jpg)
"A fantasztikus hangulatú kukorica címerezésre mindenképpen emlékszem, illetve a paradicsom szedés is mint munka megmaradt az emlékezetemben, ez a kettő kiemelt helyen van a szívemben" - mondta el a Tabu Tv-nek adott interjújában Szujó Zoli, aki ha mást nem is, sok mozgalmi dalt biztosan tanult ezeknek a közösségi munkálatoknak az ideje alatt. És hogy Zoli hová vitte randizni annak idején a csajokat? A Tabu Tv videójából ez is kiderül!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kiszel tünde, károly, szujó zoltán, juszt, szilagyi, fabry, tv, kozvelemenykutatas, szujo, zoltan, celeb, kozlekedes, LLjunior, tarantino, repules, liszerzekenyseg, Szujó, Reggeli, Gianni, StohlAndrás, CsonkaAndrás, SzujóZoltán, Kékszalag, Hajózás, SzujóZoltánKétHelyenEgyIdőbenNemzetiVágtaRTLKlub, fűtés, józsefváros, MRW, Gotti, videoklip, Csibész sorsok, rap, Ganxsta Zoli, A SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM, Oscar, Fidesz, LMP, felszólítás, Selmeczi, Ganxsta Zolee, karácsony, zenekar, fellépés, Kartel, Rocktenors, X-Faktor, fellépések, anyagi helyzet, börtön helyett lakhatást, hajléktalantörvény, MSZP, Szanyi Tibor, figyelmeztetés, sértés, közösségi, kovi, pornó, szex, könyv, titkok, rezidens, felmondólevél, Szócska, LIGA, szakszervezetek, útlezárás, demonstráció, gera, liverpool, mérkőzés, boka, összeesküvők, norbi, apa, kórház, frizbi, hajdú péter ,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|