|
Indul a Csillag Születik !
sajtoklub.tv.
2009. oktober 08., csütörtök 07:45
Ördög Nóra a Cool Live műsorában Zimány Lindának és Müller Attilának óriási örömmel számolt be arról, miszerint október 10-én, szombaton, útjára indul a nagy sikerű tehetségkutató, a Csillag Születik második szériája.
A műsorvezető elmondta, három fergeteges adással jelentkeznek először, melyek az utolsó, három napos válogatás eseményeit, legizgalmasabb és egyben legmegindítóbb pillanatait varázsolja a képernyőkre: - A több ezer jelentkező közül a legjobbak jutottak el idáig, ahol egy végső rostán vettek részt. Minden olyan produkció megmérettetett, amiket különlegesnek tartottunk. A műsoroknak köszönhetően megismerkedhetünk a jelentkezőkkel, megnézhetjük a sikerek és a bukások pillanatait, szemtanúi lehetünk a produkciók előkészületeinek, hallhatjuk a család és a barátok bíztatását, bepillanthatunk a kulisszák mögé és természetesen megtudjuk, kik azok a tehetségek, akik kiérdemelték, hogy hétről hétre, élő showban mutathassák meg az országnak, mit tudnak: - Annyit elárulhatok, hogy nagyon vegyes produkciókat fognak látni a nézők. Sok énekes és táncos is próbára tette a tehetségét, de rengeteg egyéb, különleges előadással is találkozunk majd. Bátran mondhatom, hogy nem egyszer leesett az állunk!
Nóra bevallotta, rengeteg kedvencre tett szert az elmúlt hetekben, találkozott indokolatlanul bátortalan tehetségekkel, és annál bátrabb, ám kevésbé színes egyéniségekkel. Szombattól pedig mindenki megismerheti őket, hiszen végre kezdetét veszi a Csillag Születik!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, világűr, hamvak, star trek, Plazma, Szirota Jennifer, fogyókúra, fogyás, Németh Zoltán, szakítás, prügyi duó, csillag születik, kiesett, zséda, ingrid, bazilika, Lola, fodrász, Fonogram, klip, brit, csillag, kosár, akrobata, döntő, mentő, baleset, gázolás, Immingrants, kiesettek, éttermek, értékelés, elsők, Csillagkút, Kondákor Zsófi, punk, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, Jóban Rosszabn, szűrés, Szabó Zsófi, Peller Mariann, Jóban Rosszban, apáca, Csillag Születik, Kővári Máté, Latin Carneval, Brasch Bence, Creol Bar, Lovasi Márti, Babos Richárd, Hernádi Judit, Janicsák Veca, lovaglás, ló, fellépés, Schmitt Pál, lakáshasználat, plágiumbotrány, krizbai teca, madách színház, Csillagszületik, Teca,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|