|
Interneten árulja magát a Rednex!
NapiászOnline
2010. augusztus 04., szerda 09:15
A V-party sorozat következő buliján, ezen a héten szombaton a svéd Rednex lép fel, akiknek például a Cotton Eye Joe, az Old Pop In An Oak és a Wish You Were Here című slágereket köszönhetjük
Az együttes 16 évvel ezelőtt kezdte el ontani slágereit, amelyekkel egyik napról a másikra robbantak be a zeneipar élvonalába. Sajnálaton azonban, hogy karrierjüknek nagy huppanás volt a vége, ugyanis, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mentek is, ma már ritkán hallani a slágereket, azonban az óvodás évzárókon, ballagáskor gyakran csendül fel például a Cotton Eye Joe, természetes helyes koreográfia keretében. A csapat kizárólag a Wish You Were Here kapcsán maradt meg a köztudatban, és a rádiós zenei listákon.
Sajtóinformációk szerint a csapat az eBay internetes aukciós oldalon árulja jelenleg magát. Bárki megveheti, akinek van rá 1,5 millió dollárja, azaz: százszázalékos tulajdonosa lehet a formációt irányító vállalkozásnak - írják.
- A szórakoztatóiparban első alkalommal eladó egy zenekar, és itt nem arra gondolunk, hogy fel lehet bérelni bennünket egy-egy koncertre, hanem teljes egészében megvásárolhatóak vagyunk - mondta el magáról a zenekar.
- A leendő vásárló mindent megkap: az együttest, a lemezeink és dalaink kiadási jogát, a weboldalunkat, a turnéink feletti felügyeletet, a kapcsolatainkat, a terveinket és természetesen minden jövőbeli lehetőségünket - áll a hirdetésben. Azt, hogy a Rednex milyen felállásban érkezik meg Velencére szombaton nem tudni, egy biztos: a szülők erre az esti programra biztos magukkal hozzák csemetéiket is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Oláh Ibolya, összeomlás, csőd, elmeorvos, Taylor Swift, turné, koncert, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Lady Gaga, Tajpej, Tajvan, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Apollo23, szinglik, barátnő, René, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, Tokio, Japán, fellépés, Ganxsta Zolee, Park, Vásáry André, Inna, Madonna, zséda, ingrid, bazilika, IHM, fogyás, fitness, Anima Soung System, Viva Comet, Presser Gábor, megasztár, tehetségkutatók, zsűri, cozombolis, boldog nap, gyermekétkeztetés, jótékony, Zséda, lemez, Széles Iza, jótékonyság, Megasztár, zp, nyitás, engedély, önkormányzat, tankcsapda, tandíj, Zanzibár, Terecskei Rita, management,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|