|
Jimmy Jollytól üzent családnak?
2007. november 02., péntek 10:20
Jolly rosszul lett Zámbó Jimmy sírjánál tegnap délután. A Románcok énekese állítja: hallotta a Király hangját és látta az elhunyt énekes körvonalait. A zenész még órákkal a jelenés után is sokkos állapotban volt, hiszen állítása szerint Jimmy rajta keresztül üzent szeretteinek.
- Menyasszonyom hozzátartozói a csepeli temetőben nyugszanak, ezért kilátogattunk. Úgy gondoltuk, hogy ha már kint vagyunk, Jimmynek is viszünk egy szál virágot – meséli Jolly. A latinos külsővel megáldott énekes korábban nem hitt abban, hogy a szellemek kapcsolatba lépnek az élőkkel, bár ismerte a népi hiedelmeket, melyek szerint Mindenszentek napján a lelkek hazalátogatnak.
- Esküszöm az életemre, hogy nem csak kitaláltam az egészet. Bár Jimmyvel nem találkozhattam az életében, a családját jól ismerem és szeretem. Soha nem tépném fel a sebeiket azzal, hogy gúnyt űzök minden idők legnagyobb tehetsége emlékéből – magyarázza a Zámbó Jimmy-díjas énekes.
- Miután a kripta fedőkövére helyeztem a rózsát, hirtelen felgyorsult a szívverésem, és ömleni kezdett rólam a víz. Aztán a nyakamban éreztem valaki hűvös leheletét, a következő pillanatban pedig megláttam Jimmyt. Olyan volt, mintha egy térhatású diavetítő képét látnám – folytatja az énekes, aki állítja, a szellem megkérte őt, adja át üdvözletét a családnak.
- Jimmy örül, hogy Sebastian fia megtalálta a szerelmet, nagyobbik gyermeke, Krisztián pedig elkezdett a zenével foglalkozni. Testvéreinek is azt üzeni, mindig is szívből szerette őket, és büszke sikereikre. Zseniális üzletembernek tartja őket, a halála után a nyomdokaiba lépett Árpyt is arra bíztatja, foglalkozzon azzal, amihez a legjobban ért.
Napi Ász/KK

 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Szabó Edina - 2010-12-09 07:46:03 |
Én elhiszem, hogy a sírnál megjelent Jimmy és üzent a családjának, még ha máson keresztül is. Ugyanis az én huszonéves fiam is meghalt és a múlt karácsony volt az első, amit nélküle kellett töltenem. Mérhetetlenül szenvedtem és nagyon sírtam, végül álomba sírtam magamat. Éjjel pedig arra eszméltem, hogy az ágyam lábánál áll a fiam ugyanolyan öltözékben és teljes valójában, mint ahogyan utoljára láttam. Azt mondta nekem, ami életében is mindig szokása volt amikor hazatért valahonnan, hogy "szia, itt vagyok". Talán fél- vagy egy percig maradt és utána köddé vált. Az égiek gondolom; elengedték őt hozzám hogy megnyugtasson kicsit és meg is nyugtatott. Azóta hiszek a túlvilágban és a halál utáni életben és gondolom, hogy ez volt az égiek célja azzal, hogy lejöhetett megvígasztani, mert épp készült megszakadni a szivem a mérhetetlen fájdalomtól. Azóta szeánszon is beszéltem vele és írásban meg is szólított, hogy "anyu", tehát biztosan ő volt akkor is. Ezt persze nem merem megosztani senkivel, mert az emberek azt hinnék hogy megőrültem, de nem is ez a fontos. Hanem hogy azóta képes vagyok valamennyire elviselni az életemet és talán annyira megerősített a tudat, hogy odaát majd egyszer én is együtt lehetek vele, hogy nem jár már örökké az eszem az öngyilkosságon.Valószínűleg ez volt a céljuk az égieknek azzal, hogy hozzám engedték, ha csak egyetlen percre is.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|