Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
John Mayer nem tudja befogni a homofób száját
2010. március 01., hétfő 10:46
Alig telt el két hét John Mayer botrányos Playboy interjúja óta, de az énekes azóta sem vonult vissza egy kicsit, hogy visszanyerje a közvélemény szimpátiáját. Mayer bocsánatot kért, nem egyszer, sokszor, minden alkalmat megragad, hogy felhozza rasszista, homofób, és általánosságban mindenkire nézve sértő interjúját.

Próbálja meggyőzni a közönséget, hogy mára már tanult a hibáiból és jobb ember lett. "Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, mint egy seggfej, és köszönöm nektek, hogy elhiszitek, hogy nem vagyok az," mondta a 32 éves énekes a teltházas New yorki koncertjén. "Soha életemben nem hittem, hogy jó ötlet így viselkedni. De tudjátok mit? Egy csomó seggfej van, aki ugyanígy gondolkodik, úgyhogy ezért is külön köszönettel tartozom nektek, hogy hisztek nekem." Azt is hozzátette, hogy "Most már tiszta vagyok, tiszta emberként állok előttetek." A hírhedtté vált interjú egyik sértettje a pop csillag, Jessica Simpson volt, akinek, az apjának a felháborodását is kiváltották a lányáról tett trágár megjegyzések. Azt nyilatkozta, hogy el fog beszélgetni lánya exével.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier