|
Jól érezni magad, ez az élet lényege - mondja Christina Applegate
people.com
2008. szeptember 22., hétfő 07:00
A dolgok csak úgy történnek veled, és neked meg kell tanulnod értékelni az életedet! - mondta Christina Applegate az Emmy gála vörösszőnyegén.
Christina most először jelent meg hivatalos rendezvényen, azóta, hogy idén nyáron mellrákot diagnosztizáltak nála. Szombat éjjel a vörösszőnyegen a következőket nyilatkozta: Ez egy csodálatos nap… Egy gyönyörű ruhát viselek, szép a sminkem, és ez valami olyasmi, amit már két hónapja nem tehettem meg. Nagyon jó érzés itt lenni. Erről szól az élet.
„Annyi mindenkinek kell köszönetet mondanom. Mindenekelőtt szeretném mindenkinek megköszönni azt a túláradó szeretetet és támogatást, amit kaptam, mialatt mindezen átmentem. Ha erre gondolok, könnybe lábad a szemem. Majdnem minden nap kapok e-maileket. És nem csak azoktól akiket ismerek, hanem olyan emberektől is, akiknek én segítettem. Ez az, amiért én igazán hálás tudok lenni.”
Jean Smart, akivel Christina közösen szerepel egy Amerikában már futó Samantha Who? Című sorozatban, elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat az Emmy gálán, az átadáskor Christina erejét és humorát dícsérte.
Később, a színfalak mögött azt nyilatkozta, hogy még sosem látott Christinához hasonló színésznőt, akit ennyire szeret a stábja. „Christinának hatalmas lelki ereje van, és leküzdötte a rákot!”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |