|
Josh és Jutta festésre váltott!
rtlbulvar.hu
2009. oktober 10., szombat 18:00
Josh és Jutta életében, egy rövid időre ugyan, de a háttérbe szorult a zenélés, a figyelmüket ugyanis most kizárólag a festésre összpontosítják. Természetesen nem arról van szó, hogy a vásznat választják a slágerlisták ostromlása helyett, csupán egy elhúzódó lakásfelújítás állt a páros és a nagylemez munkálatai közé.
Jutta nemrég nagy fába vágta a fejszéjét és úgy döntött, itt az ideje a tatorozásnak. A dolog azonban amennyire egyszerűnek tűnt, annyira bonyolította meg az életét, a felbérelt munkások ugyanis finom szólva sem váltak be. Ott maradt hát egy félkésznek sem mondható lakásban, ami a lehető legrosszabbkor jött, a formáció ugyanis éppen a következő nagylemez felvételei körül sürgött-forgott ez idő tájt. - Teljesen érthető, hogy a nagy felfordulásban nem tudott a stúdiómunkálatokra figyelni, ezért úgy döntöttünk, először mi magunk befejezzük a felújítást, azután visszatérünk a lemezhez. Hamar neki is láttak, és a lakás pedig már majdnem kész. Nem is meglepő, Joshról ugyanis kiderült, meglehetősen otthonosan mozog az építőiparban. - Gyerekkoromban apukámtól sok dolgot elsajátítottam az apróbb villanyszerelésektől a parkettázáson át egészen a csempézésig, szóval van benne rutinom, ráadásul a saját lakásomat is én magam újítottam fel!
Jelenleg már csak Jutta fürdőszobája és mellékhelyisége vár festésre, és amint elkészülnek, a duó már rohan is vissza a mikrofonok elé. Terveik szerint még az idén megjelentetnek egy kislemezt, jövőre pedig, a formáció ötödik születésnapján előrukkolnak a teljes albummal is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kerti tó, kisgyerek, baleset, Ganxsta Zolee, Park, fellépés, O.G.Duck, Kozsó, Hip Hop Boyz, jégkorong, Mol Liga, Dunaújváros, Miskolc, bocskai-emlékverseny, boksz, Debrecen, jeff, bridges, katherine, heigl, dopeman, szakítás, joshi bharat, zac, effron, vanessa, hudgens, fergie, rosie, huntington, whiteley, stereo 2.0, josh, sztár, pénz, jennifer, aniston, joshi bharat, tv2, műsor, courteney, cox, médiatanács, médiatörvény, határozat, bűntetés, szíj melinda, hajdú péter, frizbi, india, karácsony, utazás, duhamel, tabu tv, celeb, sp, fluor, debreczeni zita, majka, vörösiszap, árvíz, segély, adomány, fesztivál, bothzoli, fellép, pákó, zimány linda, jótékony, állatmenhely, vadállatbefogó, Both Zoltán, guiness rekord, skorpió, Csíszereda, foci, futball, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|