Facebook
Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Jótékonysági sztárfutam a Nemzeti Vágtán
Redlemon
2010. április 21., szerda 11:12
Az idei Nemzeti Vágta sem maradhat jótékonysági sztárfutam nélkül, amely során most Hujber Ferenc, Pintér Tibor, Stohl András, Hajas László és egyetlen hölgyként Terecskei Rita pattan nyeregbe és méri össze tudását. A versenyszabályok változása ezt a futamot is érinti, amelynek értelmében a sztárok telivérek helyett magyar lovakkal állnak majd rajthoz

Hujber Ferenc nagyon örül, amiért Geszti Péter felkérte, hogy vegyen részt a versenyen. "Tíz évvel ezelőtt lovagoltam először, egy évig gyakoroltam, azóta sajnos nem volt időm és alkalmam erre a sportra, ezért is örülök, hogy részt vehetek a versenyen, és ígérhetem, maximálisan felkészülök majd. Nem a győzelem a fontos, bár most beszéltem Mikóczy Zoltánnal és azt mondta, megkapom Overdose-t. De a viccet félretéve, ez az egész rendezvény remek lehetőség, hogy erősítsük az itt élők magyarságtudatát és ápoljuk a lovas hagyományainkat” - mondta a színész-műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy felesége, Cynthia is lovagol, így a felkészülés és a verseny alatt ott szurkol majd a pálya mellett. 

A versenyszabályok változása talán Pintér Tibor esélyeit növelheti a leginkább, aki idén bizakodóbban készül a versenyre.  „Ha belegebedek se tudom legyőzni Hajas Lacit vagy Stohl Andrást, mert nehezebb vagyok náluk. Tavaly a Katedrális című film forgatása miatt 102 kilóra gyúrtam magam, ami a versenypályán bizony húsz lóhossznyi hátránynak felel meg. Idén a szabályok változása miatt kiegyenlítődhet a verseny, ugyanis a félvérek hamarabb elfáradnak, mint a telivérek, és akkor nagyszerűen tudom kamatoztatni a sokéves díjugratás során elsajátított technikai tudásom. Arról nem is beszélve, hogy a Vágtára és Trója című rockoperára való készülődés miatt rengeteget fogytam.” - mondta a színész, aki nem adja fel, hogy egyszer a Nemzeti Vágta dobogójára állhasson, és ha nyer, az összeget a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára ajánlja fel.

 

A tavalyi győztes, Stohl András idén is örülne, ha nyerne, de nem lesz szomorú, ha mégsem sikerül.  „Természetesen hajtok a győzelemért, ugyanakkor szeretném, ha más is átélhetné azt a fantasztikus pillanatot, amikor az ember elsőként szakítja át a célszalagot a Nemzeti Vágtán.  Idén is Fóton készülök fel a versenyre, egy gyors magyar lóval.” - mesélte a színész, aki már nagyon várja az idei Vágtát, ahol a Kapaszkodó Alapítványnak ajánlja fel nyereményét.

Hajas László versenytársaihoz hasonlóan nem a győzelmet tartja elsődleges célnak.  „Nem az a fontos, hogy győzzek, hanem hogy idén se történjen semmi bajom: ne essen el a ló, ne ficamodjon ki a lábam. Azt kívánom, hogy mindenki érezze jól magát, hogy mindnyájan együtt, jó hangulatban élvezhessük a magyar ló ünnepét.” - hangsúlyozta a sztárfodrász, akinek eddig minden versenyen meggyűlt a baja a gravitációval. Laci egyébként a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány számára ajánlotta fel a nyereményt győzelme esetén.

A hölgyek becsületét az idei sztárfutamon a Zanzibar énekesnője, Terecskei Rita védi meg, aki nagy állatbarátként a Ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány javára ajánlaná fel nyereményét.  „Számomra az idei futamon elsősorban a túlélés a cél, hiszen a tavalyi Vágta óta nem gyakoroltam, mert a zenekar miatt nem volt időm erre. Ráadásul most egyedüli lányként képviselem a női nemet, ami egy kicsit ijesztő. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.” - mesélte az énekesnő, aki egyébként a tavalyi Vágta kedvéért tanult meg lovagolni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!




kapcsolódó hírek


cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2013 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier