Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Juliette Binoche merész vállalkozása
Független Hírügynökség
2008. július 09., szerda 09:00
Juliette Binoche már mindent elért, amire egy színésznő csak vágyhat. Az örök ifjú sztár azonban most újabb oldaláról mutatkozik be: egy londoni táncelőadásban fog szerepelni.

Juliette Binoche az "In-I" című előadásban lép majd a londoni Nemzeti Színház színpadára, mielőtt világkörüli turnéra indulna a show csapatával. A Csokoládé és Az angol beteg sztárja bevallása szerint soha nem táncolt még színpadon. 
"Még nem tudom, mi lesz ennek a vége, de az biztos, hogy az az ösvény, amire ráléptünk, radikálisan megváltoztat engem" - fogalmazott a színésznő, aki a filmezés után ezzel az előadással tér vissza "első szerelméhez", a színházhoz.

A férfi és a nő kapcsolatát elemző előadást szeptember 6-án mutatják be Londonban, Anish Kapoor rendezésében. A show furcsa címe az "Inside Eye" (Belső szem) munkacím rövidítése, amely a rendező szerint azután született, hogy a szereplők nem tudtak megállapodni saját címjavaslataikról.
A brit fővárosban tartott premiert követően a show turnéra indul, amelynek során a világ kulturális központjaiban - közte Olaszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában - lépnek színpadra a művészek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier