Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kárász Robi nem lett színész + video
Tabu Tv
2010. január 10., vasárnap 15:20
A TV2 korán kelő műsorvezetője bevallotta, hogy sokáig színész szeretett volna lenni. Kárász Robi jelentkezett is az akkori Színművészeti Főiskolára, ahová nem vették fel, de végül mégis volt lehetősége kipróbálni magát színészként is egy rövid időre. Az újságíró már évek óta nem állt színpadon, pedig már gyermekkora óta nagy vágya volt, hogy színészkedhessen.

Kárász Róbert legelőször - mint minden kisfiú -, kukásautón szeretett volna állni, de végül nem a szemétszedés mellett voksolt, hanem egy sokkal szebb hivatást képzelt el magának. "Amikor kamaszodtam, akkor észrevettem magamon, hogy amikor az első általános iskolás 'Ki mit tud?'-on felléptem, hogy nekem színpadon kell élnem. Középiskolás koromban már egy amatőr színi társulatba jártam Pécsett, hiszen csak egy valamit tudtam: színésznek kell lennem" - meséli a tabutv.hu riporterének a TV2 műsorvezetője, aki mindent megtett azért, hogy álmát valóra váltsa.

Robi a középiskola után a Színművészeti Főiskolára jelentkezett, de mégsem ide fűzi az első nagyszínpadi élmény. "Nem vettek fel, de a történet csalafinta módon folytatódik. Pár évvel később megállított az utcán egy rendező, de akkor már újságíróként dolgoztam a rádiónál. Megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem játszani egy operettben, amit Ő fog rendezni" - osztotta meg a tabutv.hu riporterével a híresség, aki ebben az egy darabban játszott összesen.

A Tabu Tv videójáért klikk ide!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier