|
Karda Bea öngyilkos akart lenni
RTL Bulvár
2009. június 30., kedd 10:23
"Rájöttem, talán azért kapok egy ideje rengeteg bánatot, hogy erősödjek, mert a gyermekkori szeretet miatt talán elkényelmesedtem volna, főleg, ha van mellettem egy erős férfi. Így azonban már nem érdemlem meg a boldogságot, és mindent egyedül kell megvívnom." - nyilatkozta Karda Bea nemrégiben az RTL Bulvárnak.
Karda Bea gyermekkorára vezeti vissza mostani depresszióját: túl jól bántak vele szülei, ezért azt gondolta, másokban is megbízhat feltétel nélkül. Mára azonban csak a boldogtalanság maradt. Az énekesnő elmondta, hogy feltétel nélküli szeretetet senki mástól nem kapott eddig, csak családjától. Mióta elvesztette szüleit, úgy érzi, mindenért egyedül kell megvívnia, s nem érdemli meg a boldogságot.
Az énekesnő kudarcérzete abból fakad, hogy csalódott a férfiakban, s úgy érzi, lányának sem tudja biztosítani azt a hátteret, amit ő kapott. Niki ugyanis meglehetősen öntörvényű lány, aki külföldre "menekült"; férjéből pedig nagyon kiábrándult. Az énekesnő saját bevallása szerint volt párjában csalódott a legnagyobbat: szinte soha nem látta férjét, házasságuk a "magányos együttélés korszaka" volt. Ezt az időszakot Bea csak szülei és unokanővére segítségével tudta átvészelni.
Ma már nem hisz az énekesnő abban, hogy bárki meg tudná dobogtatni a szívét. Kétszer volt idegösszeroppanása: először, amikor elvált, másodszor, amikor meghaltak a szülei. A boldogtalansága addig fokozódott, hogy barátnőitől sms-ben búcsúzott. Egy évet adott magának, hogy újra a felszínen találja magát - majd rájött, mit hallott édesapjától: "Azért nem lettem öngyilkos, mert apukám még a halálos ágyán is azt mondta nekem, hogy soha nem szabad feladni! Mostanra rendbejöttem, de nem vagyok maradéktalanul boldog." - nyilatkozta nemrégiben az énekesnő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kardabea, táncol, izzad, Karda, bea, kiszel, tünde, bea támadás, karda, zambo, jimmy, KardaBeáta, KardaBea, Fábry SomLajos Piramis KardaBea, Vass Dóra, Év Sportolója-gála, rendőrök, fagy, hajléktalan, számítógép, iphone, ipad, Egyiptom, tömegtragédia, futball, tüntetés, földgázszállítás, orbán viktor, facebook, ikerpár, elválasztott, indonéz, svéd, messi, barcelona, valencia, christina, aguilera, Kassai Viktor, világelső, legjobb, játékvezető, IFFHS, szilveszter, magyarok, utazás, okostelefon, korosztályok, használat, mary, kate, olsen, kanye, west, LMP, Parlament, kiláncolták, tüntetnek, aktivisták, Baby Gabi, Baby sisters, karácsony, párkapcsolat, nicole, kidman,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|