|
Kasza Tibi Kínában is megállja a helyét
NapiászOnline/Benyó Zsuzsanna
2011. február 05., szombat 13:50
Kasza Tibor, a Crystal zenekar egykori énekese néhány hónapra meglátogatta Kínát, ahonnan nem csak csajozós sztorikat, de rengeteg tapasztalatot is hazahozott.
Kasza Tibor a hazánkban jól ismert énekes, és nem mellesleg kiváló fotós néhány hónapra Kínába költözött, hogy megmérettesse magát egy idegen közegben is. „Olyan mélyvízbe dobtam be magam, ahonnan sikeresen kimásztam”- mondta felszabadultan és jókedvűen a Crystal egykori énekese a TV2 Frizbi című műsorának forgatásán. Hajdú Péter, a műsor házigazdája örömmel faggatta a Tibit a kínai kalandjairól, az ott kialakított románcairól, illetve a kínai konyháról.
A Kínában eltöltött első napokban, elmondása szerint nagyon nehezen boldogult az énekes. Ez köszönhető volt a nyelvi és kulturális különbségeknek, hiszen néha még egy taxisnak sem sikerült elmagyaráznia, hova szeretne eljutni. Másrészt előnyt is tudott kovácsolni abból, hogy nem beszéli a nyelvet, és európai külsővel rendelkezik. „Ők nem tudják, hogy nem vagyok szép”- mondta nevetve Kasza Tibi, ezek után pedig elárulta, hogy gyakran modellnek adta ki magát, és így több szórakozóhelyre is bejutott ingyen.
Az énekes minden egyes szava arról árulkodott, hogy élvezte a kínai kalandot, és vissza is vágyik a távoli országba. „Nemsokára megyek vissza”- árulta el a forgatáson. Nem tudni, hogy az ország, a lányok, vagy az érdekes kalandok varázsolták el ennyire az egykori Crystal-os fiút, de az biztos, hogy még hallani fogunk kínai akciójáról.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
állatok, szeretet, hűség, állatvédelem, sztárok, Tóth Gabi, Bebe, Kasza Tibi, kasza tibor, class fm, bartánő, SP, zaklatás, éder krisztián, való világ, kasza tibi, L. L. junior, kasza, tibor, internet, komplikalt, kis, hegedus, reka, radio, tibi, ortt, balint, antonia, Kalandrafal, KaszaTibi, damu roland, testi sértés, per, Szunai Linda, volt párja, párkapcsolat, szakítás, Fásy Ádám, vádemelés, csalás, bíróság, Frizbi, Szabó Zsófi, Berki Krisztián, Hajdó Péter, túladagolás, uzsoki kórház, Havas Henrik, nagypapa, unokái, család, Stadler, börtön, Hajdú Péter, Next Top Dog Modell, Zalatnay, Mádai, Weisz Fanni, alekosz, tv2, összeesküvők, norbi, apa, kórház, frizbi, hajdú péter , kótai mihály, majka, kölcsön, détár enikő, szanatórium, pihenés, ítélet, bíró,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|