Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Katus Attila nem biztos a győzelemében
2008. december 04., csütörtök 09:53
A legutóbbi adásban mindent vittek. Katus Attila azonban nem bízza el magát, tudja, hogy a Szombat esti lázban minden előfordulhat. Ám úgy mint a többieknek, természetesen nekik is a végső győzelem a cél.
Az aerobik világbajnokból életmód tanácsadóvá lett Katus Attila nem iszik előre a medve bőrére. Attila a Szombat esti láz múltheti harmadik széria történetében először, maximális pontszámot kapott. A sportember Cool Tv stúdiójában elmondta, már a forgatások előtt rengeteget készültek, próbáltak előretekintően gyakorolni, ám a zenék hiányában úgy érzi, mindenki egyenlő eséllyel indult a versenyben.
- Abból sem származott előnyöm, hogy aktívan sportolok sőt, inkább hátrány hiszen a beidegződött mozdulatokat teljesen újakra kellett cserélnem.

Ennek ellenére a diszkótánc, a tangó és a keringő jegyében telt este során a zsűri a páros produkcióját értékelte a legjobbra, az elérhető maximális pontszámot kapták.Attila elmondta, nem bízza el magát az eredmény miatt, hiszen ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban ők a legjobbak:
- Lehet, hogy a jövő heti táncok majd egy másik párosnak mennek jobban! Másfelől én vagyok talán a legkevésbé ismert a versenyzők közül, ami sokat számít hiszen a nézők szavazata is mérvadó.- tette hozzá.
Ennek ellenére azonbanKatus Attila bizakodó, ígérete szerint mindent beleadnak, hogy a lehető legjob teljesítményt nyújtsák és méltó módon szerepelhessenek a következő megmérettetésben.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier