|
Kevesebb autópálya-matrica fogy, mint tavaly
Független Hírügynökség
2009. július 16., csütörtök 11:57
Idén az év első felében két százalékkal kevesebb matricát vettek az autósok, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ez négy százalékos bevételkiesést jelent. A járműforgalom leginkább az M1-es autópályán esett vissza.
Továbbra is kevesebb autópálya-matrica fogy, mint egy évvel korábban, bár lassult a csökkenés üteme - tájékoztatta a Független Hírügynökséget csütörtökön közleményben Winkler-Virág András, az Állami Autópályakezelő Zrt. kommunikációs vezetője.
A legszembetűnőbb csökkenés a havi, heti, és a teherautók egynapos autópálya-matricáinak forgalmában tapasztalható. Utóbbiból hét százalékkal fogyott kevesebb az első félévben. Az éves matricák eladása stagnál, a négynapos változatnál pedig enyhe, egyszázalékos az emelkedés.
A teherautókra érvényes D4-es kategóriájú matricákból kilenc százalékkal kevesebb fogyott, a D3-as kategóriájúak vásárlása viszont megnőtt. A forgalomnövekedés mögött valószínűleg az áll, hogy a D4-es kategóriába tartozó teherautókkal fuvaroztató cégek gazdaságossági szempontok miatt D3-as járművekre álltak át.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt az autópályák forgalma, 2009 első felében azonban öt százalékkal csökkent, de a csökkenés mértéke útszakaszonként változik. Az M1-es autópályán a legnagyobb - hét-tíz százalékos - az előző év hasonló időszakához képest. Az M3-as és M7-es autópályákon is kevesebben járnak, csaknem öt százalékkal. Az újonnan átadott pályaszakaszokon viszont jelentősen megnőtt a forgalom a 2008-as adatokhoz képest.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
motoros, kamion, baleset, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, mentelmi jog, tilki attila, polgárdi, m7, lepsény, M0, fennakadás, M5, sávlezárás, karambol, autópálya, M7, torlódás, autós közlekedés, drága a benzin, csalás, románok, aranygyűrű, mentősök, verekedés, felmentés, bíróság, terrorelhárítók, benzinkúti lövöldözés, Soroksár, Baleset, gyalogos gázolás, M7-es autópálya, holttest, M6, frontális ütközés, bűnügy, röszke, bevándorló, afgán, 43, embercsempész, pakisztáni, elfogatóparancs, túra, Németország, autó, erdély, építés, sérült, M1, felújítás, lopás, rongálás, pihenőhely, másolt lemez, filmletöltés, NAV, illegális, rendszámcsere, rendszám, értelmetlen, szakmai érv, BKV, veszteség, Tarlós, úthasználati díj, szmog, bírság, szmogriadó, forgalomkorlátozás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|