Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kiadták Gyurcsány Ferenc segítőinek fizetését
2007. március 25., vasárnap 19:24
Meggondolta magát a Miniszterelnöki Hivatal, és nyilvánosságra hozta a kormányfő új segítőinek fizetését, miután az [origo] panaszos levele nyomán Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos felkérte erre. Az üzleti szférából átcsábított szakemberek bruttó 854-900 ezer forintot keresnek.

"A Kormányszóvivői Iroda - az adatvédelmi biztos állásfoglalása alapján, a Miniszterelnöki Hivatal jogászaival történt konzultáció után - felülvizsgálta a Miniszterelnöki Kabinet munkatársainak fizetésével kapcsolatos álláspontját" - így kezdődik az a levél, amit a Miniszterelnöki Hivatal küldött az [origo]-nak. Még március 5-én fordult szerkesztőségünk panaszosként az adatvédelmi biztoshoz, mivel többszöri kérésünk ellenére sem voltak hajlandók kiadni az új kabinet vezetőinek fizetését.

Fotó: MTI 
 Bruttó 900 ezerért segítik

Megkeresésünk nyomán állasfoglalást készített az ügyben Péterfalvi Attila, amiben közölte, hogy az adatvédelmi törvény szerint igenis ki kell adni a kabinet vezetőinek juttatásait, majd hivatalosan is megkereste ezzel a MeH-et. Az ombudsman ezzel kapcsolatban a következőt írta az [origo]-nak: "Felkértem a Kormányszóvivői Iroda munkatársát, hogy vizsgálja felül álláspontját, tekintse át a vonatkozó gyakorlatukat és teljesítse az adatkérést."

A most már nyilvános adatok szerint a miniszterelnöki kabinetfőnök-helyettes, Pimper Richárd szakállamtitkárként bruttó 854 ezer forintos illetményt kap havonta. Baráth Péter kommunikációs főigazgató, Kirsch Zsuzsa marketingkommunikációs igazgató, Rózsa Gyöngyi PR-igazgató és Tóth András, a kabinet szakpolitikai igazgatója pedig egységesen havi bruttó 900 ezer forintot. A közleményből kiderül, hogy ők négyen "közszolgálati jogviszony keretében, politikai főtanácsadóként látják el munkájukat".

A fenti fizetések mellett az új vezetők pluszjuttatásokban is részesülnek, ezek mellett jogosultak lesznek gépkocsihasználatra is - közölte korábban a Kormányszóvivői Iroda. "Valamennyien használt, középkategóriájú gépjárművet kapnak, tehát nem jár pluszköltséggel, hogy számukra gépkocsit biztosít a Miniszterelnöki Hivatal" - állítják. Az üzleti szférából - vezető tisztségekből - átcsábított, többnyire PR- és marketing-szakemberek egyébként még így is nagy valószínűséggel jóval magasabb fizetésekért dolgoztak korábbi munkahelyükön, mint amennyit most keresnek köztisztviselőként.

A kabinetfőnök Gál J. Zoltán helyettese, a csapat operatív munkájának irányítója március 19-étől Pimper Richárd lett, aki az Albacomp Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról érkezett a közszférába. Pimper az [origo]-nak korábban azt mondta, egy fejvadász cégen keresztül keresték meg, és nem politikai elköteleződésnek, inkább szakmai kihívásnak tekinti a kormányzati szerepvállalást.

A miniszterelnöki kabinet marketingkommunikációs részlegét Kirsch Zsuzsa irányítja, aki eddig a McCann Erickson kommunikációs ügynökség kreatív igazgatója volt. A most létrehozott PR-igazgatói posztot Rózsa Gyöngyi tölti be, aki korábban a GGK Direkt PR-igazgatója volt. A kabinet stratégiai kommunikációs főigazgatója Baráth Péter, aki a Publicis Hungary Reklámügynökséget igazgatta eddig. Szintén politikai főtanácsadó státusban dolgozott volna április 2-tól Demcsák Zsuzsa, a tisztségtől hétfőn visszalépett kormányszóvivő-jelölt is.

 

 

[origo]

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier