|
Kiszel Tünde Máltán is hódított
Reflektor
2008. július 07., hétfő 15:00
Kiszel Tünde Máltán nyaralt kislányával és nővérével. A hazai híresség nem vitt magával udvarlót, ami talán azt is jelzi, hogy Tünci jelenleg egyedülálló, de természetesen a máltai szépfiúk sem tudtak neki ellenállni.
Kiszel Tünde kipihente magát. Máltán nyaralt a családjával, csak így hárman csajok, egyetlen pasi sem kísérte el őket a napfényes tengerpartra. A lányok már nem első alkalommal jártak a szigeten, ám ennek ellenére az első öt napot csak kirándulással és a nevezetességek meglátogatásával töltötték. Tünci mindent meg akart tudni Máltáról, és történetéről, és miután kocsival körbejárták a környéket, hajóba pattantak.
A hajós kaland pedig újabb fellángolást hozott a hazai híresség életébe. Kiszel Tünde nem tudott ellenállni, a véleménye szerint nagyon helyes hajóskapitánynak, Rodrigónak. A médiaszemélyiség és újdonsült kiszemeltje állítólag az út után együtt vacsoráztak, és Tünde állítása szerint egy romantikus estét töltöttek együtt. A folytatásról még maga Tünde sem beszélne szívesen, annyi biztos, hogy számot cseréltek, de hogy mit hoz a jövő még ő sem tudja. Természetesen a nyaralás nem maradhatott el naptár nélkül, amit Kiszel Tünde örömmel osztogatott a szálloda dolgozóinak.
Úgy tűnik Tünci külföldön is tetszeleg a hódító szerepében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |