|
Koltai Róbert kiborult a Frizbi felvételén
NapiászOnline
2011. január 10., hétfő 12:05
Koltai Róbert csak nehezen, hosszas egyeztetés után vállalta el a Tv2 Frizbi című műsorának felvételét, fia adócsalási ügyével kapcsolatban.
A Jászai Mari-díjas színész azonban csak a közönség és az újságírók kizárásával volt hajlandó leülni Hajdú Péterrel, amikor egy váratlan pillanatban, Hajdú egyik kérdése miatt teljesen kikelt magából.
A színész az ügyvédje javaslatára hozta azt a döntést, hogy a sajtó kizárásával nyilatkozik az esetről, és még azt sem engedte, hogy a színfalak mögött fényképet készítsenek róla.
Koltai Róbert fiát, P. Koltai Gábor még december 8-án tartóztatták le, mert a producert azzal gyanúsítják, hogy fiktív számlák alapján is igényelt állami támogatást filmek készítéséhez. A producert 4,2 milliárd forintos adócsalással gyanúsítják.
„Nem tudom végigcsinálni, elegem van.” – hangzott el Koltai Róbert szájából a forgatáson, amit vasárnap este óta, már a Frizbi következő adásának beharangozójában is láthatnak a kedves tévénézők. Koltai Róbert ugyanis nem fogta vissza magát, csapkodta az asztalt, és teljesen kivetkőzött önmagából. A színész szerette volna otthagyni a felvételt, ám Hajdú Péternek valahogy mégis sikerült maradásra bírnia. Az interjú után Hajdú Péter sem szeretett volna nyilatkozni arról, mivel bosszantotta föl a színészt, hiszen így állapodtak meg.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
koltai róbert, p. koltai gábor, adócsalás, Koltai Róbert, Koltai Gábor, koltay róbert, médiaiskola, gyanú, nyomozás, koltai, robert, jamelia, darren, hollo, marta, michael, kivansag, KoltaiRóbert, TabuTv, Veszekedés, Fia, Gyermek, Apa-fia, ronaldinho, börtön, Figo, bírság, Maradona, Nápoly, hatóság, NAV, áramszolgáltató, beszállító, Redknapp, Totenham, foci, bíróság, autósok, külföldi autó, adóhivatal, Stadler József, börtöbüntetés, Csábi Bettina, őrizetben, bokszbajnok, Stadler, ítélet, Szegedi Ítélőtábla,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|