|
Komár Laci nem szimpatizál társaival
2009. április 20., hétfő 09:09
A Hal a tortán speciális hetének első estéjén Komár Laci küzdött meg a szabályok közé szorított vacsorakészítéssel. A kihúzott menü alapanyagait húsz perc alatt kellett beszereznie a sztárszakácsnak, aki aztán egymaga birkózott meg a mézes-mustáros csirkével. A vendégeket azonban már egy Elvis imitátorral közösen fogadta, aki később dalra is fakadt.
Komár Laci a konyhában sem elveszett, szokott főzni, így nem ijedt meg a kihívásoktól. „Időre kellett vásárolni a piacon, ami nehezítés volt. Illetve fogalmam sem volt arról, hogy mi az a mézes-mustáros csirke. Elég sokat főztem már és enni is szeretek, de valahogy ezzel az étellel sosem találkoztam. Végül egy szakács barátomat hívtam fel, hogy segítsen, hogyan álljak neki.” – mesélte a népszerű énekes, aki egy Elvis imitátort kért fel, fogadja a vendégeket.
Komár Laci eleinte tartott a hétfői főzéstől, de úgy gondolja, direkt jó, hogy elsőként volt házigazda. „Gyorsan túl vagyok az elején a dolgon és utána karosszékből figyelhettem, ugrathattam a többieket.” – vallotta be a magyar Elvisnek is hívott énekes. – „Ez egy elég speciális társaság volt. Megmondom őszintén, szinte senkit nem ismertem az elején, de ezt az egészet egy játéknak fogtam fel, egy helyzetgyakorlatnak, feladatnak, amibe gegeket kell bevinni.” – tette hozzá Komár Laci, aki azt is elárulta, egyedül a szintén zenész Tóth Szabi volt neki szimpatikus. Az énekes estéjén a vendégváró Elvis imitátor és Torres Dani is dalra fakadt a házigazda mellett, de ez már tényleg csak Hal a tortán!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|