Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Komáromi Pisti fedezte fel Lakatos Krisztiánt! + video
Tabu Tv
2010. február 19., péntek 15:20
Az egykor még Zámbó Jimmyvel is fellépő zenész, Komáromi Pisti nem ítéli el a tehetségkutató műsorokat, hiszen ő maga is nagy felfedező hírében áll. Többek közt a Megasztáros Lakatos Krisztiánt is saját találmányának tekinti. De úgy gondolja, hogy végig kell járni a szamárlétrát, mert egyik napról a másikra nem alakul ki az az alázat, ami ehhez a hivatáshoz szükséges.

A zenész-zeneszerző-előadóművész öreg motorosnak számító Komáromi Pistiben nincsenek negatív érzések a tehetségkutató műsorokkal szemben. Ő maga is támogatja azokat a fiatalokat, akikben megvan a kellő elhivatottság és zeneszeretet. "Én nagyon sok tehetséget szponzoráltam, segítettem, támogattam. És tudnék neked példákat mondani, hogy nálam voltak először. A Lakatos Krisztián is nálam tűnt fel, imádta a dalaimat, otthon el kezdte dobolni Szegeden, leveleztünk és aztán lett belőle ami. A tehetségkutatókkal inkább nekem az a bajom, hogy igazából tartós sikert így elérni nem lehet." - vélekedik az előadóművész.

"Annyira látszik például amikor valamit meghívom magamhoz fellépni, hogy, aki igazán nagy sztár az szerény, csendes, pontosan érkezik. Ezek a némelyik újsütetű kis sztár az meg borzasztó. Nem dolgoznék némelyikkel, mert nagyképű, rosszul van, nincs benne meg a kellő alázat, amit nem lehet így megszerezni egy éve alatt. És nézd meg a többség el is tűnik, tehát nem lesz belőle semmi." - osztotta meg a tabutv.hu sztárvideójában a zeneszerző.

"A gyermekbetegség az gyermekbetegség. A kanyarón mindenkinek át kell esni. Én sem tökéletesen születtem, tehát az hogy eljutottam ide, és mondjuk azt, hogy van egyfajta profizmus, azért nagyon sok varga betű, meg csiszolás tárgya. Ami szégyenletes számomra, az ha a másikat majmolja. Ha nem vagy magad, ha nem vagy önálló, az előbb-utóbb meglátszik. Ezért van az, hogy én azt mondom, hogy én a Komáromi Pisti vagyok és senkire nem akarok hasonlítani. Ahogy a Farkas Berci mondta a múltkor: ha hallok egy dalt, én ezer közül tudom, hogy ez te vagy, mert ez annyira rád jellemző, annyira egyéni, annyira nincs vetélytársad, mert ebben egyedül vagy és nincs más, és nem énekled másoknak a dolgait, nem bújsz be mások mögé. És sokszor azt látom a mai fiatalokban, ez a legnagyobb tévút, hogy bebújnak." - ecsetelte a tabutv.hu riporterének a zenész.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat