|
Koncertet ad Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán
RTL Sajtóklub
2008. szeptember 24., szerda 08:57
Bátran állíthatjuk, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán talán legfőbb népszerűsítői a hazai operetta-életnek. A számos, emlékezetes szerep mellett azonban a páros széles skálán szórakoztatja a közönséget, nemrég például már második duettlemezükkel jelentkeztek. Ennek apropóján Dóra és Zoltán november 30-án nagyszabású, bemutatókoncertet ad a Papp László Sportarénában.
- Egy nagyon komoly, közel harminc tagú zenekar kísér majd minket és fantisztikus látvány tárul majd a nézők elé!- árulták el a Cool stúdiójában
Bevallásuk szerint csaknem az összes dal felcsendül majd, köztük saját kedvenceik is, így hallhatjuk majd az Aladdint és a Tarzant is:
- Általában az a kedvenc amelyikkel éppen foglalkozunk, de az előbb említett kettő mindegyike mérföldkő az album és a magánéletünk tekintetében is, így ezeket tudnánk kiemelni.
A Cool műsorvezetői, Horváth Éva és Leo ezután arról faggatták a párost, hogyan tudják összeegyeztetni a rengeteg munkát és a családi életet. Dóra és Zoltán elárulták, rengeteg segítséget kapnak kollégáiktól és egymástól is, így szerencsére az élet midnen területén könnyedén helyt állnak. Saját bevallásuk szerint azonban a köztük lévő harmónia a legfontosabb:
- Kilenc éve vagyunk együtt, ezalatt nagyon sok mindent tanultunk egymástól, így - bár küzdelmek árán - de mindent minden akadályon képesek vagyunk túllendülni.
Fotó: cooltv / bereczki-szinetar.mindenkilapja.hu
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |