Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Koós János komoly betegség ellen küzd
2008. május 15., csütörtök 11:00
A népszerű táncdalénekest, Koós Jánost megtámadta a rettegett kor. Tavaly decemberi szívműtéte után most újra küzd a felgyógyulásáért.
Ezen a héten, a TV2 csatornáján futó Hal a tortán c. műsorban láthatjuk a népszerű énekest, Koós Jánost, akiről kiderült: minden erejével küzdenie kell egészségéért. A rettegett betegség az emésztőrendszerét támadta meg, és a műtét után a művész most kórházba jár. Az egyik egészségügyi intézmény dolgozója azt mondta, Koós Jánosnak 12 alkalommal kell még megjelennie gyógyszeres kezelésen.
A Táncdalfesztiválok ekkori sztárja nagy csatát vív mostanában, aminek a nehezén már véleménye szerint túl van. Mindent megtesz egészségéért, és a kezeléseken túl, megpróbál olyan szereket is beszerezni, amelyek segítségével energiával töltődhet fel. A művész úgy érzi, hogy hála orvosainak és ezeknek az immunrendszert erősítő készítményeknek, egyre erősebb. Abban biztosak lehetünk, hogy Koós János nem adja fel a harcot, és reméljük, hogy a mindig vidám és jókedvű énekessel még sokszor találkozhatunk a képernyőn, illetve különböző rendezvényeken.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier