Koós Réka boldog édesanya, sikeres színésznő és nem utolsó sorban boldog párkapcsolatban él. Testi és lelki egyensúlyát pedig a jógának köszönheti
Koós Rékából árad a kiegyensúlyozottság, ezt pedig a mozgásnak és az egészséges életmódnak köszönheti, amelynek elkötelezett híve immár évek óta. Réka a jógának köszönheti testi és lelki egyensúlyát. Bár a színésznő elfoglalt, ez egyáltalán nem látszik rajta. Jelenleg saját együttesének koncertjeire készül és boldog párkapcsolatban él párjával Reggel Ferenccel, aki foglalkozása szerint hangmérnök és a Belmondo zenekar dobosa. Réka két musicalben is szerepelni fog: először a „Nyomorultak”-ban, immáron negyedszerre, másodszor pedig a „Sakk” című musicalben Szvetlánát fogja alakítani.
A szülés utáni visszatérését a munkához és alakjának visszanyerését is a jógának köszönheti. A jóga olyannyira pozitív hatással volt rá, hogy kislányát, Rozit, aki egyébként most kezdi az iskolát, szintén beíratta gyermekjógára.
- Minden nőnek szívből javaslom, hogy kövessék példámat és kezdjenek el jógázni, mert nem fogják megbánni - lelkesedik Réka. - A rengeteg munka mellet muszáj valamilyen testmozgást végezni!
A színésznő természetesen részt vesz a Jóga Fesztiválon is, így ha szeretnél találkozni Koós Rékával, látogass el a Jóga Fesztiválra, szeptember 12-én a westend tetőkertbe, és jógázzatok együtt!