Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kórház a Cool Tv szélén
sajtoklub.tv.
2009. augusztus 04., kedd 10:04
A Cool Live házigazdái úgy döntöttek, hogy egy időre felhagynak a műsorvezetéssel, és ha az egész további életüket nem is, de egy fél órát feltesznek a gyógyításra. Az orvosi rendelőt a stúdióban rendezték be, a páciensek pedig szinte azonnal meg is érkeztek. Munka akadt bőven, hiszen ezek a celebek nem bírnak magukkal. Mint a rossz gyerekek, folyton esnek-kelnek.

Danny Blue nagyvizitre érkezett, hiszen az ő sérülése már erősen gyógyulófélben van. A mentalista még Siófokon sántult le, miközben az ugróasztalon pattogott, mint a labda. Szerencsére közel sem volt olyan komoly az eset, mint amilyennek először kinézett, ráadásul Kinter Oszkár gyógyító hatású szavai is sokat segítettek a mentalista végső felépülésében, de mint kiderült, így sem volt rövid idő: - Durván négy hétig alig mozdultam ki otthonról, akkor is csak bicegve. Sári Évi is a lába miatt érkezett kivizsgálásra. Ő még gyerekkorában, egy osztálykiránduláson perecelt, nem is akárhogyan: legurult egy borospince lépcsőjén.  - Elszakadt a szalagom, és nem műtötték meg időben. Szerencsére mára teljesen rendbejöttem, ami annak köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektettem a gyógytornára. Az elmúlt tíz évben nem volt panaszom rá.

Inti sérülése azonban - súlyosságát tekintve - túlszárnyalta a többiekét. Dr. Magyar Mátyás is elismerte, valóban nem egyszerű eset a Pura Vida frontemberéé, bár az is kiderült, sajnos gyakori sérülés. Mindenesetre Inti – bár, mint kiderült, a dobokat már jól üti - még mindig nem volt jó bőrben. Testhezálló kezelést kapott: kanalas orvosság helyett intravénás vodka került a szervezetébe.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier