|
Kótai Misit és Majkát ma szembesítik
NapiászOnline
2011. szeptember 27., kedd 15:10
Ma áll újra bíróság elé Majoros Péter, alias Majka műsorvezető és Kótai Mihály ökölvívó az ellenük indított büntetőper tárgyalásán, fenyegetés, zsarolás és önbíráskodás vádjával.
Annak ellenére, hogy teljesen ártatlannak vallják magukat komoly büntetésre is számíthatnak. Kótai Mihály ökölvívó és Majoros Péter, Majka tévés műsorvezető ugyanis kedden áll újra a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, illetve önbíráskodás bűntette miatt.
A hírességeket akár 5-8 évre is leültethetik, ha az ügyészség bűnösnek találja őket, amiért visszakérték azt az öt millió forintot, amit közösen, még évekkel ezelőtt adtak kölcsön Sz. Gábornak. Majka ellen önbíráskodásért emeltek vádat amiért öt évet szabhatnak ki, ám Kótai Misi még ennél is rosszabbul járt, hiszen ellene testi sértéssel egybekötött zsarolás a vád. Ezért – rossz esetben – nyolc évre tehetik hűvösre a bokszolót.
Majka azóta is állítja, a történet egyáltalán nem úgy van, ahogyan azt Sz. Gábor elmondta, ráadásul azóta sem tudja, hova lett öt millió forintja. Amikor pedig felhívta telefonon Sz. Gábort, hogy visszakérje a pénzt, direkt ügyelt arra, hogy ne mondjon „semmi keményet”. „Amit ez a férfi állít, az szemen szedett hazugság.” – mondta még tavaly a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy visszafizetés helyett fenyegetéssel elkövetett zsarolás vádjával jelentette fel őt a felperes.
Kótai Mihály akkor sem nyilatkozott a médiának, csak hárította a kérdéseket: „Nem szeretnék ebben az ügyben nyilatkozni.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kótai Mihály, bokszoló, fogorvos, tanul, kótai mihály, majka, kölcsön, frizbi, beszeda gábor, buli, éjszaka, kotai, misi, box, profi, erdei, zsolt, kótaimihály, Majka, Dundika, kisfia, házasság, fellépés, Hooligans, Sen Connery, Papp Feri, Barcelona, gyurcsány, klip, zene, édesanyja, rák, daganat, betegség, apaság, dukai regina, randi, facebook, póker, pókerdiploma, Everest Poker, esküvő, valóságshow, rap, curtis, mr. busta, rákóczi feri, gyerek, terhesség, bankkártya, dundika, hajdú péter, majoros péter, nagy duett, csonka andrás, való világ, párbaj, reggeli, Liptai Claudia, Bangó margit, balázs klári, tóth vera,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|