Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kovács Áronnak jól áll a fakanál
Shortcut Communications
2009. június 16., kedd 08:41
Hatvan fős ünnepi vacsorát főzött tegnap Kovács Áron a belvárosi Polgár Étterem és Bortrezorban. Az áll az alku népszerű műsorvezetője a Dunaújvárosi Főiskola női vízilabda csapatát látta vendégül, akik nem hétköznapi módon ünnepelték meg az országos bajnoki címet.

A népszerű televíziós, Caramel és Rippel Feri kuktálkodásával főzött három fogásos vacsorát azon a meglepetéspartin, amelyet a Dunaújvárosi Főiskola női vízilabdacsapatának szerveztek, akik legyőzték a három éve veretlen Domino Honvéd csapatát.

„Meg akartuk lepni a lányokat, akik kőkemény munkával küzdötték fel magukat a csúcsra. Ráadásul, úgy tudom,  precedens értékű, hogy főiskolai csapat NB I.-be jusson. Nagyon izgulok, és mindent elkövetek majd, hogy a vendégeink jól érezzék majd magukat” – mondta a Rippel Feri akrobatasztár.

Az este végül remekül sikerült, a vacsorán kívül Caramel dallal, Áronék virágokkal lepték meg a bajnokokat.

„Hősiesen küzdöttünk a fakanállal, és nagyon élveztük a főzést. Amellett, hogy a legjobbat akartuk adni a csajoknak, és ehhez minden segítséget meg is kaptunk, remek móka volt.” –  mesélte lelkesen Kovács Áron.

Az alkalmi szakácsok keze nyomát viselő vacsorával a vendégek kivétel nélkül elégedettek voltak, bár az ételeken és a tálaláson tagadhatatlanul látszott, hogy sztárjaink nem maradtak szakértő kezek segítsége nélkül a konyhában. 
 
„A srácok nem a gasztronómia nagymesterei, de nem is ezért szeretjük őket. Nem cáfoltak rá a hírükre és fergeteges hangulatot teremtettek a konyhában.” – mondta az egyszeri sztárszakácsokat irányító Sebestyén Bálint, az étterem chefje és food stylist-ja,

Áronék jó vendéglátónak bizonyultak, élvezték a hölgykoszorút és egész este a tenyerükön hordozták a bajnokokat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier