Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Különleges néptánc az internetről
sajtoklub.tv.
2009. oktober 20., kedd 12:30
Csikó Szabolcs, saját bevallása szerint, tartott attól, hogy amikor a Csillag Születik zsűrije előtt elárulja, mi képezi a produkciója alapját, kinevetik, de ennek ellenére bizakodva lépett a világot jelentő deszkákra. Minden oka megvolt erre, hiszen a fiatalember nem mindennapi tehetség. Egy különleges, egészen ritka táncstílust képvisel, amelynek lépéseit ráadásul egytől-egyig az internetről leste el.

- Ezt a műfajt és az előadott koreográfiát teljesen autodidakta módon tanultam meg, különböző videókból. Először nem hittem, hogy sikerül bármit is elsajátítanom belőle, de sok havi kitartó gyakorlás megtette a hatását. A korábban csak szűk körben és apró fellépéseken előadott mozdulatok teljesen magával ragadták az ítészeket és a közönséget is. Szabolcs továbbjutásának pedig a család és a barátok is egyként örülnek. Ez ugyanis egyben egy nagy lépés is a fiatal tehetség álmainak megvalósítása felé, a táncos lábú ifjú ugyanis hivatásszerűen szeretne a jövőben a népi, hagyományos mozgáskultúrával foglalkozni. Ennek érdekében pedig mindent elkövet, a következő fordulóban még egy, a mostaninál is különlegesebb produkcióra készül:

- Nagy durranás lesz, az megígérhetem!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier