Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Labancz Lillát nem érdeklik a kritikák
2009. április 22., szerda 10:29
Labancz Lilla erős lány, aki most már nem foglakozik az őt ért vádakkal. Az Álom. net című produkció miatt sértegették a fiatal színésznőt, akit azonban csak az érdekel, hogy a célközönség kitörő örömmel és vastapssal fogadta a magyar tinifilmet.
-Nem érdekel, ha engem sértegetnek. Az zavar, hogy az ember egy hónapig dolgozik valamin és utána hozzá nem értő emberek kritizálják a filmet, ami nem is nekik szól – reagált Labancz Lilla a Tabu Tv azon kérdésére, hogyan birkózik meg az őt ért kemény vádakkal. A szőke szépség elmondta: az első közönség bemutatón, Békéscsabán ki kellett nyittatni a nagytermet, hogy az érdeklődők beférjenek a filmre, majd a vetítés végén vastaps és örömujjongás fogadta az alkotókat.
 

- Steiner Kristóf ott ült mellettem, és szó szerint sírtunk, annyira boldogok voltunk – mesélte az Álom.net főszereplője, aki egyedül a célközönség véleményére ad. Lillát természetesen arról is kifaggattuk, milyen Benkő Dániel múzsájának lenni, ám legnagyobb meglepetésünkre az ifjú színészpalánta már szívesen megszabadulna ettől a szereptől.
- Régen jó volt, nagy megtiszteltetés, de ma már rájöttem, hogy toboroznék valakit a helyemre, mert itt az ideje, hogy Dániel múzsát váltson – mosolygott Lilla, aki ezúton is üzeni: imádja Ádok Zolit!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier