|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Leonidaszt küldték haza a nézők
qz.hu 2010. december 23., csütörtök 08:45
Éva 72 százalékkal nyerte a Való Világ 4 első párbaját Leonidasz ellen. A párbaj elég szúrósra sikeredett, hiszen a két versenyző sokszor nem tudta visszafogni magát. Az élő adás végén az is kiderült, hogy még egy ember beköltözhet a villába.
Stohl András és Lilu együtt vezette a műsort. Éva és Leonidász abban egyetértettek, hogy mindketten meg szeretnének szabadulni a másiktól. VV Éva kivonulása előtt Zsófitól és Szandikától búcsúzott el, illetve elmondta, hogy Olivérre sem tud haragudni. Alekosz, pontosabban „Alekínnyó” a törtető csaj kedvence. Stohl és Lilu elég idegesen próbálták tartani a műsoridőt, többször is rászóltak Évára, hogy induljon el kifelé a Villából! A lány a stúdióba érve mosolygott és elmondta, hogy nagyon szeretne visszamenni!
Leonidász inkább Anikótól és Gináéktól búcsúzott kedvesen, illetve mindenkihez volt egy kedves szava, egyedül Szandikától nem köszönt el.
A stúdióba lépve ő is mosolyogva lépett be. Aktívabb volt, mint a Villában eltöltött eddig napok alatt összesen. Leó bulit és mindenféle vidámságot ígért bekerülésekor, de a legtöbb külső vélemény szerint ebből szinte semmi nem volt látható… Érdekes, hogy a volt Való Világ szériák szereplői (Györgyusz, Gábor, Marcsi, ) is mind Évát kedvelik jobban, kivétel ez alól egyedül Milo volt. Éva elég rendesen osztotta Leonidászt, de Leó is próbált visszacsapni. Amikor a nemrég kizárt Zsuzsi is bevonult a párbajra, még jobban összekuszálódtak ez események, mivel Leonidász még mindig tetszik a bombanőnek és most is szívesen megcsókolta volna a fiút.
Leonidász mindjárt kezet is csókolt a lánynak, illetve elmondta, hogy „maximális tisztelete” a lányé. Zsuzsi nagy meglepetésre mégis azt mondta, hogy szerinte Évának kellene visszamennie, mert Éva „egy állat” „parádé” és ő a „műsor”. Leonidász kortesbeszédét ezután Anikó tartotta, Éváét pedig Zsuzsi.
Végül a nézők szavazati alapján VV ÉVA mehet vissza, ráadásul a görög srác nagyon csúnyán alulmaradt: Éva a 72%-át, Leó pedig 28%-át kapta a nézők szavazatainak. A Törtető Ildi vagy a Rosszkislány Niki költözzön be a Villába?
MIvel Zsuzsit kizárták a versenysből, helyét pótolni kell! A beszavazó show-k két legnépszerűbb vesztese közül egyvalaki bekerül, a lányokra már most lehet szavazni az interneten.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, Miló Viki, bokszedző, fitness, Kinga, Playboy, meztelen képek, VV Vera, haj, valóság-show, VV Éva, Blikk, csikk, cigi, verekedés, VV Indián, VV Veronika, Cristofel, való világ, orrműtét, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, Alekosz, VV Seherezádé, Attila, párkapcsolat, fegyelmi, bizottság, per, VV Péter, rajongók, VV Frenki, Kökény Attila, megcsalás, aranka, Szilvi, vv attila, fődíj, csalás, regisztráció, VV Csaba, VV Kinga, szerelem, VV Fecó, család, Angéla, Muri Enikó, plágium, lopás, Gyurcsík, Compact Disco, VV Anett, Gombi, Jerzy, edzés, GFlex, Kiszel Tünde, VV Attila, gergő, flört, villa, diploma, Vera, pornó, Fecó, párbaj, Baukó, szakítás, gyerek, erotikus, főzőműsor, vetkőzés, szex, cozombolis, boldog nap, gyermekétkeztetés, jótékony, Leonidasz, Seherezádé, Valentin-nap,
|
|