Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Letaglózta a Sziget Fesztivál a népszerű énekest
2010. augusztus 26., csütörtök 18:00
Az elmúlt években a szervezők többször hívták az énekest a táncdalfesztivál sátor színpadára, ez idáig nemet mondott. Pali idén eleget tett a felkérésnek.

Műsor után így vélekedik a számára eddig ismeretlen környezetről a népszerű énekes:

- Egy semmihez sem hasonlítható fantasztikus érzés volt! Pályafutásom elmúlt 14 évében sokféle nagyszerű emléket, érzést köszönhetek a közönségemnek a fellépéseim kapcsán, de ilyet, mint amivel  a  sziget közönsége ajándékozott meg,  még soha sehol nem kaptam.

A közönség óriási tapssal és ovációval jutalmazta az énekest.

- Letaglózott az emberek reakciója, főként azért, mert a fiatalok az első dalomtól az utolsóig velem énekelték legnépszerűbb slágereimet. Mindig is boldoggá tett a közönségem reakciója a koncertjeim során, de ezen az estén egy más átlagéletkorú publikum gyűlt össze, s tombolta végig a műsoromat, ezért is volt feledhetetlen. A második elhangzott dalom után rövid ideig nem is tudtam mit kezdeni a „Nagyszínpad!-Nagyszínpad!” skandálásával, amely aztán minden dal után csak egyre jobban erősödött. Jó volt látni a rengeteg, boldog, önfeledten szórakozó fiatalt.

Balázs Pali szigorúan titkos meglepetése sem maradt el. Új dallal jutalmazta a szigetlakókat. 

- Különösen az tetszett, hogy miután elénekeltem a jövő tavasszal megjelenő új lemezemen szereplő  „Találj meg boldogság„ című  dalomat, a rajongók felfüggesztették a korábbi dalok végét követő „Nagyszínpados„ reakcióját, helyette rögtön kialakult egy „Sláger lesz!- Sláger lesz!” össznépi kiabálás. Ilyen közönségreakciót még sehol nem kaptam, de valószínű  az énekesi pálya attól is ilyen szép, hogy mindig érik az embert új és felejthetetlen  élmények, hatások. Ez az este ilyen volt, köszönet érte minden résztvevőnek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier