|
Lezuhant egy repülő
MTI
2008. június 21., szombat 07:36
Katapultálni próbáltak annak az L39-es Albatros típusú kiképző repülőgépnek a pilótái, amelyik Fehérgyarmat közelében zuhant le pénteken, ez azonban nem sikerült. Az oktató és a növendék pilóta is életét vesztette.
A kiképző pilóta egy alezredes volt, aki nemrég tért vissza egy kanadai programról, ahol szintén kiképző pilótaként dolgozott. Több ezer repült óra van a háta mögött, MiG-29-est is vezetett - tette hozzá. A növendék egy fiatal főhadnagy volt, aki vadászpilótának készült, s MiG-29-esen vagy Gripenen repült volna kiképzése után. A pilóták nevét egyelőre nem közölhetik, mert még nem értesítették a történtekről a hozzátartozókat. A kimondottan kiképzési célokra kifejlesztett cseh gyártmányú repülőgépet 1993 óta használja a magyar légierő, s ezt a típust nagyon üzembiztosnak és pilótabarátnak tartják. A lezuhant Albatros jól karbantartott, repülésre alkalmas gép volt, ezt a különböző dokumentációk is rögzítik - hangsúlyozta. Ismertetése szerint az L39-esben hátul ül az oktató, elöl pedig a növendék pilóta. Katapultáláskor először az első, majd a hátsó kabintető repül el, azután a hátsó katapultülés, majd az első indul el. Az oktató pilóta holttestét a repülőgép mellett találták meg, míg a növendékét a repülőgépben, így feltehetően olyan alacsony magasságban katapultáltak, hogy már csak az elsőként induló katapultberendezés tudott elindulni. A repülőgép 200 méter magasan hajtott végre kiképzési feladatot. A gép Kecskemétről szállt fel 10.25 órakor, utoljára pedig 11.02 órakor jelentkezett be az irányítótoronynak. Ezt követően nem sokkal megszakadt a bázis kapcsolata a repülőgéppel.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|